bebop.hu blog

A kilencvenes évek elején, amikor a Pearl Jam és társai bejöttek, volt egy sajószentpéteri illetőségű, Screen nevű zenekar, akik adtak pár nagyon jó, közel teltházas koncertet Miskolcon az egykori Rock Gödör nevű klubban. Az egyik barátom szerint teljesen Pearl Jam volt, amit csináltak, szerintem a zene az kevésbé, de arra közel húsz év távlatából is emlékszem, hogy amikor az alábbi számban az énekes elkezdte üvölteni, hogy “baby baby baby baby baby”, az katartikus élmény volt, és valóban Eddie Veddert juttatta eszembe:

It’s so little

A zenekarnak egyetlen albuma jelent meg, a Begin The Season 1993-ban. Kortalan zene, a mai napig hallgatom, bár a hangzása nem az igaz. Innen le lehet tölteni:

Begin The Season

Az album elkészítése után az énekes, Hernyó elhagyta a zenekart. A többiek új énekessel azóta is zenélnek, demókat rögzítenek és koncerteznek is hébe-hóba (ahogy az a honlapjukról kiderül). Ötletes zenét csinálnak, de valahogy nem az igazi, sajnos nagyon hiányzik Hernyó énekhangja és előadásmódja. Kíváncsi lennék, mi lett vele.

A honlapon nagy örömömre találtam két videót is 1992-ből. Jó szar minőségűek, de számomra visszaadnak valamit az egykori koncertélményekből (még ha itt nem is nagyon van közönség).

Ticking away the moments that make up a dull day

Fritter and waste the hours in an offhand way

Általános iskolás koromban otthon a szüleimnek megvolt a Pink Floyd Delicate Sound Of Thunder albuma. Elég sokat hallgattam 12-13 éves koromban, emlékszem, a kedvencem a One Of These Days és természetesen az Another Brick In The Wall Part II. volt.

Kicking around on a piece of ground in your home town

Waiting for someone or something to show you the way

Tired of lying in the sunshine staying home to watch the rain

And you are young and life is long and there is time to kill today

Gimnazista koromban iskola után általában nem siettem haza. Sokat kóvályogtam csak úgy a városban. Meg is fogalmaztam magamban, miért: itt talán történik valami, de otthon biztos, hogy nem. Otthon valahogy el kell cseszni az időt, ami lassan telik.

And then one day you find ten years have got behind you

No one told you when to run, you missed the starting gun

Akkoriban játszották a TV-ben a Learning To Fly klipjét. A lemezborító képei és a klip alapján az én fejemben így a Pink Floyd joviális, idősödő urak zenekaraként maradt meg, egészen mostanáig. Most jöttem rá, hogy a Dark Side Of The Moont huszonéves fiatalok csinálták. Tudom, hogy a Pink Floyd dalainak nagy részét Roger Waters írta, számomra mégis David Gilmour jelenti a Pink Floyd hangzást a hangja és az egyedi gitárstílusa miatt. A hangját hallva mindig ennek az embernek a képe van a szemem előtt:

pedig a klasszikus albumokon ő énekel:

Egyszerűen nem áll össze a fejemben, hogy ez a két ember ugyanaz.

And you run and you run to catch up with the sun, but it’s sinking

Racing around to come up behind you again

The sun is the same in a relative way, but you’re older

Shorter of breath and one day closer to death

Nemrég egy héten belül kiderült, hogy az egyik barátomnak kivették a fél tüdejét rák miatt, és egy öreg barátom összeesett kutyasétáltatásból hazamenet a házuk előtt, és meghalt. Hülyén hangzik, de rájöttem, hogy én is meg fogok halni.

Hanging on in quiet desperation is the English way

The time is gone, the song is over, thought I’d something more to say

És most jött el az a pillanat, amikor nagyon megszerettem a Dark Side Of The Moon albumot, ami eddig nem tartozott a kedvenceim közé.

A méltán népszerű Pink Floyd zenekar méltán híres The Wall albumáról sajnos terjedelmi korlátok miatt hiányzik az Empty Spaces című szám What Shall We Do Now című második fele.

Sajnos ez igen nagy hiányosság, mert talán ez az album azon száma, ami a legtöbbet elmond a modern emberről. Ezért most idemásolom a teljes szövegét, bár nem szoktam ilyet csinálni:

Shall we buy a new guitar
Shall we drive a more powerful car
Shall we work straight  through the night
Shall we get into fights
Leave the lights on
Drop bombs
Do tours of the East
Contract diseases
Bury bones
Break up homes
Send flowers by phone
Take to drink
Go to shrinks
Give up meat
Rarely sleep
Keep people as pets
Train dogs
Race rats
Fill the attic with cash
Bury treasure
Store up leisure
But never relax at all
With our backs to the wall

És itt a vonatkozó rész a filmből (olyan kivágást nem találtam, amiben csak ez a részlet van, ezért időzítettem):

http://www.youtube.com/watch?v=ARXKvVeVtXg&t=2m24s

Az volt a kiindulás, hogy amit meg tudok hallgatni a számítógépemen, azt rögzíteni is tudom. A dologhoz az apropót az adta, hogy már fenekednek az MR2 ellen, és ebben az esetben az is lehet, hogy eltűnnek a honlapról az Akusztik koncertek, jó lenne archiválni őket.

Szükséges szoftverek (mind nyílt forrású és ingyenes):

• Audacity
• soundflower

Telepítsük mindkettőt. Utána a System Preferences / Sound-ban kattintsunk az Output fülre, és válasszuk ki a Soundflower (2ch)-t. Az Audacity-ben adjuk meg ugyanezt inputnak. Innentől kezdve olyan a dolog, mint a kazettamásolás: az Audacity-ben elindítjuk a felvételt, az akusztikplayában pedig a lejátszást. Ha véget ér a lejátszás, kapcsoljuk ki a felvételt, és mentsük el a fájlt. Vigyázzunk arra, hogy más hangot ne adjon ki a gép közben, mert akkor az is rögzítésre kerül. Ha hallani is akarjuk, amit felveszünk (merthogy ez nem evidens, azzal, hogy a rendszer Outputját a Soundflowerre állítjuk, elnémulnak a hangszórók), akkor az Audacity-ben a Preferences-ben pipáljuk ki a Recording részben a “software playthrough” opciót.

Ha valakit érdekel a zenei ízlésem, én ezeket rögzítem első körben:

• Barabás Lőrinc Eklektric
• Esclin Syndo
• eat me!
• Harcsa Veronika
• Irie Maffia
• Isten Háta Mögött
• Üllői Úti Fuck (hú, de régóta vadászom az Idegenek szállták meg a lépcsőházat c. számot)
• Váczi Eszter Quartet

Később talán a Fish!-t, a Pál Utcai Fiúkat, a GM több mint 49-et, a Hollywoodoo-t, a Naprát, a Planet 55-t. Ajánlásokat elfogadok :-)

A Bookline-on egyes cd-ket meg lehet kapni ee-verzióban is.

Mi is az EE verzió?

Annak érdekében, hogy a vásárlók minél kedvezőbb áron juthassanak hozzá a CD-khez, a lemezkiadók folyamatosan keresik a megoldásokat. Egy ilyen kezdeményezés az úgynevezett EE (Eastern European) verzió bevezetése. A CD tartalma teljesen megegyezik a normál nemzetközi verzióéval. A különbség mindössze annyi, hogy a csatolt CD füzet (booklet) csak 4 oldalas, s így nem tartalmazza azokat a dolgokat, amik a normál nemzetközi verzió több oldalas füzetében esetleg benne vannak.

Az EE verziós CD-k borítóját külön jelöléssel látják el, és ami a lényeg: az áruk jóval kedvezőbb.

http://bookline.hu/news/news.action?id=987

(Magyarul kb. egy fénymásolt borítós másolt cd-t, kapunk. Hiszen annak is megegyezik a tartalma a normál nemzetközi verzióéval)

Nézzük meg ezt a jóval kedvezőbb árat egy találomra kiválasztott cd-n:

Pearl Jam: Backspacer 5501 Ft (akciósan!), ee verzióban 3031 (szintén akciósan). Valóban kedvezőbb.

De azért nézzük meg azt is, hogy a normál változat mennyibe kerül az Amazonon:

12$. (Kb. 2300 Ft.) Akciósan.

Itt megjegyezném, hogy az említett Backspacert még ősszel felfedeztem a Cora katalógusában 2000 Ft-ért. Nekem nagyon bejött az album, azt gondoltam, ennyiért megveszem. Sajnos a Corában sehol se találtam. Segítséget kértem egy eladótól, azt mondta, menjek a vevőszolgálatra. Odamentem, álldogáltam pár percig, arra várva, hogy a hölgy befejezze a telefonálást. Nem fejezte be, eljöttem, nem vettem cd-t. Én megpróbáltam. Utána pár héttel később újra a Corában jártunk, és tök véletlenül megtaláltam a 2000 Ft-s Backspacert. Két összeragasztott kartonlap között egy korong. Nem vettem meg.

A fidelio.hu-n van egy sorozat, ami a DownBeat magazin Blindfold tesztjét követi: zenészeknek mutogatnak zenéket, és azokról beszélgetnek.

Érdemes összehasonlítani az alábbi két interjút (kiragadok ide pár részletet annak, aki nem akarja a teljes interjúkat elolvasni, pedig amúgy érdemes).

Regős István, a Liszt Ferenc Egyetem Jazz Tanszékének tanára:

ZOOT SIMS: Jive At Five

Ez Stan Getz egyik swingfelvétele az ’50-es évek második feléből.

BOB MINTZER: Freedom Song

Ezt a zenét nem ismerem. A szaxofonos soundját se ismerem fel. Az arrangement nagyon tetszik, olyan, mintha Carla Bley készítette volna. A szaxofonos néha Michael Brecker stílusában fújt.

CHICO FREEMAN: Two Over One (Freeman: tenorszaxofon; Hilton Ruiz: zongora; Junieeh Booth: bőgő; Elvin Jones: dob; Jumma Santos: ütőhangszerek)

Érdekes felvétel. Ez az a fajta szaxofonozás, ami nem áll közel hozzám. Joe Hendersonra gondolok. A zongorista viszont nagyon tetszett. Tyner lehet? Vagy Kirkland?

SONNY STITT: Summer Special

Megint olyasvalamit hallottunk, ami nem a szívem csücske. Egyszerűen nem szeretem a Hammond-orgona hangját, akkor se, amikor a legnagyobb mesterek, mondjuk: Jimmy Smith, játszanak rajta. [...] A szaxofonozás általános, standard játék volt, semlegesebb Sonny Rollinsénál. Lehetne talán Stanley Turrentine.

YUSEF LATEEF: The Centaur And The Phoenix

Hogy miket találtál nekem! Gratulálok! Most is nehéz helyzetben vagyok: a szaxofon nem szól ki jellegzetesen a számból. A felvételt amúgy nagyon sokra tartom szakmailag. De én, őszintén szólva, a hosszú, szabad improvizációkat szeretem. Itt nagyon kötött volt minden, váratlan befújásokkal. Nem tudom hová tenni ezt a zenét.

CECIL TAYLOR: Steps

Ez biztos Cecil Taylor. A stílus tetszik, Cecil Taylort mint pianistát azonban nem kedvelem.

CHUCHO VALDÉS: El Rumbón

Latin zongorista. Néha nagyon tetszetősek a harmóniái. Először Rubalcabára gondoltam, de itt az improvizáció egy kicsit túl szárnyaszegett volt.

HORACE TAPSCOTT: A Dress For Renee

No, erről a zenéről súlyos véleményem van. Először is: hamisan szól a zongora. A felvétel minősége is rossz, mellesleg. Nagyon nem tetszik a zongorista billentése, csapnivaló a ritmizálása. Hibás harmóniákat játszik. Azt nem mondom, hogy egy zeneiskolai növendék ül a billentyűknél, de nagyon gyatra az egész.

MAL WALDRON: Blood And Guts

Idegbeteg zongorázás! Semmitmondó tekerészés! A pianista mindennel előreszalad a tempóhoz képest. [Mal Waldron nevének elhangzása után:] Élő felvétel volt, nincs más magyarázatom, biztos hakni lehetett. Érdekes, Mal Waldron sok felvételét nagyra tartom, így még nem hallottam játszani.

BOBBY TIMMONS: Turkey Wings

Ez a zongorista nagyon jól alkalmazza a bluesskálát. [...] Négy csillagot adok rá, a játékost biztosan nem tudom azonosítani, talán korai Les McCann volt.

Fritz József, 28 éves klarinétos:

MATT DARRIAU & PARADOX TRIO: Faux Clarinet

Nagyon sok név merült fel bennem a zenehallgatás közben, az első Perry Robinson volt, akinek a mostani lemezeit nem ismerem, de a kéztechnikája hasonló. [...] Megmondom őszintén: fogalmam sincs, hogy ki ez.

ARTIE SHAW: I Get A Kick Out Of You

(Néhány taktus után): Artie Shaw és a big bandje, méghozzá a Gramercy Five-os időszakból, csak itt most nagyzenekarral.

JIMMY GIUFFRE: The Giant Guitar And The Black Stick

Határozott tippem van, de vállalom, hogy esetleg mellé lövök: Jimmy Giuffre. (A megerősítés után): Ritka egyébként Jimmy Giuffre-nál, hogy ennyire magas hangokon játszik, ez nyilván egy modernebb felvétele, nem a régi Jim Hall-időszakból való.

EDMOND HALL: It’s Only A Shanty In Old Shanty Town (Edmond Hall: klarinét; Teddy Wilson: zongora; Billy Taylor: bőgő; Arthur Trappier: dob)

(Néhány taktus után): Edmond Hall. (A zongoraszóló alatt): Teddy Wilson. A szám címét nem tudom megmondani.

LOUIS SCLAVIS: Les bouteilles

Egy basszusklarinétost hallottunk. Ismét Michel Portal, Louis Sclavis vagy egyéb európai nevek jutnak az eszembe. Az biztos, hogy a hangszer francia márkájú volt.

PEE WEE RUSSELL: Pee Wee’s Blues

(Néhány taktus után): Pee Wee. Egy olyan kvartettel játszott itt, amelyből hiányzott az akkordhangszer, csak egy pozanos volt, illetve egy bőgős és egy dobos. Ez a klasszikus Gerry Mulligan-féle kvartettfelfogás egy verziója.

PERRY ROBINSON: Kundalini

Fogalmam sincs, kit hallottunk, azt azonban el tudom mondani a felvételről, hogy az illető a fogát használja. Ezeket a nagyon magas hangokat úgy tudja elérni, hogy a nádra a fogát nyomja rá az ajka helyett. [...] Például lehetne akár Perry Robinson.

KEN PEPLOWSKI: Mr. Gentle And Mr. Cool

(A szóló alatt): Ken Peplowski. Egy Concord-lemezen.

MAURICE MEUNIER: Too Marvelous For Words

Itt most egy nagyon érdekes dologgal találtam magam szemben, ugyanis egy régi felvételt hallottunk, amit sokakhoz lehetne kötni, de nem mernék egyikük mellett se határozottan voksolni. [...] Esetleg egy angol? (Maurice Meunier nevének elhangzása után): Sose hallottam még a nevét. Láttam már ezt a lemezt, de még soha nem hallottam. Abszolút öt csillag.

BUDDY DeFRANCO: Speak Low (Buddy DeFranco: klarinét; Dave McKenna: zongora; Joe Cohn: gitár)

Buddy DeFrancót hallottuk, a példaképemet. Őt tartom a jazztörténet legjobb klarinétosának. Ezen a felvételen Dave McKenna zongoristával és Joe Cohn gitárossal játszik.

Top 10 előadó (a last.fm last 12 months listája alapján, tehát az iPod és a bakelitek nélkül):

1. Pearl Jam
2. The Who
3. David Bowie
4. Placebo
5. Nine Inch Nails
6. Bernadette Seacrest and Her Yes Men
7. Depeche Mode
8. Leonard Cohen
9. Bohren & der Club Of Gore
10. Paradise Lost

Országok, ahol jártunk:

• Csehország
• Szlovákia (kb. hatszor)
• Portugália
• Ausztria – Svájc – Franciaország
• Románia
• Horvátország

Jelentősebb hegyek, amikre feljutottunk:

• Gornergrat
• Dome des Glaciers
• Király-hegy
• Chopok
• A Focipálya a Tátrában

Ezenkívül lett egy pianínónk, megtanultam valamennyire trombitálni, és ami a legfontosabb, lett egy kutyánk.

We’re rockers and rappers united and strong!

Néztem tegnap a Mad Max-et, abban volt egy Sun City nevű hely, arról jutott eszembe, hogy gyerekkoromban volt egy hasonló nevű sláger (én San Cityre emlékeztem), és abban hallottam először rappelést, és hogy mennyire tetszett. Szóval utánanéztem, és megtaláltam. Örömmel láttam, ahogy rögtön az első képkockákban feltűnik Miles Davis, de a többi közreműködő se kutya:

http://en.wikipedia.org/wiki/Artists_United_Against_Apartheid

Az album letölthető innen:

http://saltyka.blogspot.com/2008/05/various-artists-united-against.html

Büszke vagyok magamra, hogy 8 évesen ilyen ízlésem volt :-)

Love Reign O’er Me (The Who és David Gilmour):

Love Reign O’er Me & The Real Me (Pearl Jam):

A ‘Quadrophenia‘ albumról.

Ezt a bejegyzést már régóta meg akarom írni, és most, hogy aktualitása is van (39 éve ezen a napon halt meg Hendrix), meg is teszem. (A konkrét lökést azt adta, hogy a kapcsolódó B-oldal cikkben azt írják, hogy a Little Wing nem “hendrixes”. Szerintem meg nagyon is az, csak a feldolgozásai nem.)

Szóval, már gimnazista koromban feltűnt, hogy Hendrix egészen másképp játszik balladákat, mint más rockgitárosok. Utóbbiak zömmel sima akkordbontásokat használnak, míg Hendrix egy teljesen egyedi stílust fejlesztett ki. Ezt a különleges stílust azóta nagyon kevesen tudták-akarták követni.

Egy példa, hogy miről van szó (a gitárjátékot figyeljétek):

Vagy itt az egyik leghíresebb száma, a Little Wing:

És akkor jöjjön a kevés követő, akit ismerek. Aki a leginkább használja ezt a fajta játékot, az John Frusciante a Red Hot Chili Peppersből, főleg a Blood Sugar Sex Magik albumon:

Aztán itt van Vernon Reid (Living Colour) és a Flying:

Mike McCready (Pearl Jam) és a Yellow Ledbetter:

Így hirtelen ennyi. Magyar versenyzők közül a Tűzkerék R. B. Bíbor Hold című lemezén a Lány, akire szerelemmel nézhetek c. számában van ilyen játék, de az nincs fent a neten. Ja, és végére egy saját próbálkozás, ami persze messze nem üti meg a fentiek színvonalát, dehát nem is ugyanabban a ligában játszunk:A LEGO-tolvaj balladája