bebop.hu blog

Ma reggel eljöttem Boulderből Denverbe. Itt van a szállásom: http://www.denverhostel.com/. A Gmailben lévő ingyenes telefonnal foglaltam le (mondtam már, hogy imádom a Google-t?). Kicsit fura hely, pl. az ajtókon rácsok vannak, azokat lehet zárni, nem az ajtót. Meg ki van írva a szabályok közé, hogy lábbeli és felső viselete kötelező, a hostel környékén is :-D A szobám alatt valami mexikói buszcég irodája van, vagy egy órán át bőgettek egy buszt az ablak előtt és kajabáltak spanyolul, miközben bepakoltak. Most meg valami latin zenebonát nyomatnak ezerrel. És amíg ezt írtam, beállt az ablak alá a következő busz :-) Nagy forgalmat bonyolítanak. Még szerencse, hogy nem nagyon akarok ma aludni, hogy majd tudjak a repülőn. Mondjuk lehet, hogy éjjelre elcsendesednek (még csak negyed nyolc van).

Fél napos céltalan lézengés után nem nagyon tudok sok okosat mondani a városról. Más lépték, mint Boulder, dehát ez mindenki számára nyilvánvaló :-) Itt is nagyon jó téglaépítészet lehetett egykor. Érdekes, hogy a régi és az új épületek úgy össze vannak keveredve, mintha valami kisgyerek csinálta volna, aki az épületek makettjeivel játszott.

Kilátás a szobámból:

Holnap reggel kimegyek a repülőtérre. A gépem helyi idő szerint 11:25-kor indul (az otthon 19:25), és helyi idő szerint 14:44-kor ér Houstonba (az otthon 21:44). Onnan helyi idő szerint 15:40-kor indulok tovább (az otthon 22:40), és helyi idő szerint szombat 8:20-kor érek Amszterdamba (az otthon is 8:20 :-)). Remélem, ki tudok majd menni várost nézni, mert Amszterdamból csak 17:00-kor indulok tovább, és 19:00-kor érek Budapestre. Megkértem Petrát, hogy vigyen el Gödöllőre, remélem, elérem az onnan 20:33-kor induló vonatot, és akkor 22:30-kor Miskolcon vagyok. Még leírni is hosszú volt ezt az egészet :-)

Nem tudom, hogy Amerika többi része milyen, de Boulder egy elképesztően civilizált hely. Kicsit nehéz is elhinni, hogy alig 150 éve telepedett meg itt először a fehér ember, hogy halomra gyilkolja az indiánokat (ezt és a többi történelmi tényt a városban és a város melletti hegyen elhelyezett nagyon jó információs táblákról tudom).

Szóval Boulder. Szellős, nyugodt, rendezett városka, rengeteg zölddel, és rengeteg bájos épülettel, belvárosi mókusokkal, szinte mindenhol fenyőillattal, sok biciklissel és kutyával. Két kedvenc építőanyagom, a tégla és a fa dominál. Sőt, szinte kizárólagosak. Sok helyen a járda is téglával van burkolva, a Pearl Streeten (ez a fő sétálóutca) még az utca is. Kerítés szinte sehol, sok háznak utcára néző terasza van, kint hagyva síléc, bútorok, minden.

Az építészeten látszik, hogy töretlen volt a fejlődés (nem úgy, mint nálunk, ahol Boulder alapítása – 1859 – óta volt egy kiegyezés, két világháború, három forradalom, 40 év kommunizmus és egy rendszerváltás. Pedig amúgy Miskolcnak is hasonló a fekvése, és ha az említett dolgok nem lettek volna, lehet, hogy a városkép is hasonló lenne. Pl. itt is keresztülfolyik a városon egy patak, de itt nem kanálist csináltak belőle, hanem végig park van mellette, és gyerekek pancsolnak benne.) De visszatérve az építészetre: az új, (viszonylag) nagy irodaházak is téglával vannak burkolva, nem szépek, de nem is csúnyák, és mivel nagyjából egységes a megjelenésük, beleillenek a régi épületek közé, nem bomlik meg annyira a városkép, mint nálunk a régi és az új részek határán.

Említettem a Pearl Streetet. Szerintem nem szélesebb, mint a miskolci főutca, de tele van fákkal (OK, nem jár villamos rajta). Nagyobbacska zöld szigetek vannak kialakítva, a peremük kb. 50 cm magas, téglával kirakva, amire le lehet ülni. A sok fa kellemes árnyékot ad (szükség is van rá, délebben vagyunk, mint Dubrovnik), és nagyon kellemes lesz tőlük a levegő.

Estefelé tettem egy rövidebb kirándulást a szállásom közelében. Érdekes, hogy itt nem színekkel vannak jelölve a túrautak, hanem mindegyiknek van egy neve (xy trail), és az elágazásoknál tábla jelöli, hogy melyik trail merre megy. Igazi vadnyugati tájon kirándultam, vörös sziklák között.

Kicsit szenvedek amúgy a lökhajtásos lábaktól. Mivel ébren töltöttem az ideutat, és helyi idő szerint este érkeztem meg, azt hittem, hogy nem lesz gond, de tegnap és ma is felébredtem otthoni idő szerint kilenc-fél tíz felé, az meg itt az éjszaka közepe. Tegnap vissza tudtam aludni, ma nem nagyon.

Végezetül néhány érdekes kép.

Grivel jégcsákányok mint ajtófogantyúk, avagy kolbászból kerítést:

Környezetvédelem minden szinten (ha nem látszana egyértelműen, ez egy csatornafedél):

Horgászstégek a városban a Boulder patakon (a helyi Szinva), a kiírás szerint szigorúan 13 éven aluliaknak:

Most már világosodik, úgyhogy összekészülök, és felmegyek erre a hegyre:

http://www.summitpost.org/view_object.php?object_id=152442

meg erre:

http://www.summitpost.org/view_object.php?object_id=151499

(Chicago, O’Hare Airport)

Végülis úgy néz ki, minden simán ment, megvan a denveri gépre a beszállókártyám (bár a hölgy nem talált először a rendszerben, aztán megkérdezte, hogy a frankfurti géppel jöttem-e, és akkor ezt ráírta tollal a kártyára, nekem nagyon gyanús, hogy még Bp-n meg kellett volna kapnom ezt a boarding pass-t), és a vámnál se csesztettek. Mondtam, hogy pár cereal bar van nálam, megkérdezték, hogy nothing fresh, ezzel a kaja-téma kipipálva.

Nem tréfálnak amúgy. Ma háromszor kellett kivennem a laptopot a zsákomból, levennem a cipőmet, az órámat és az övemet, és kipakolnom a zsebeimet. Frankfurtban egy alig érthető akcentusú úr kérdezett ki a beszállás előtt aztán nyomott egy matricát az útlevelemre, utána közvetlen a beszállásnál még egy hölgy is feltett kérdéseket, aztán a repülőgépen ki kellett tölteni azt a bizonyos kérdőívet. Leszállás után megint kikérdeztek, szerencsére amikor kérdésre mondtam, hogy építész vagyok, nem akadékoskodtak tovább :-) Majd ujjlenyomatot vettek az összes ujjamról, és a retinámat is lefotózták.

Aztán a csomagomat magamhoz kellett venni, utána jött az a pult, ahol a gépen kitöltött kérdőívet kellett odaadni. Gondolom itt néztek volna bele a csomagba, ha van valami.

Otthoni idő szerint pénteken este hétkor indultam Miskolcról. Az ún. IC (amire 400 Ft helybiztosítás nélküli pótjegyet kellett venni) 25 perces késéssel indult, a 2 órás úton még összeszedett további kb. 30 percet, majd Rákos előtt leszakadt a felsővezeték. Kiszálltunk a szakadó esőbe, elbotoráltunk a legközelebbi buszmegállóba, ami előtt az úton egy nagy, de nem kikerülhetetlen pocsolya volt. Többnyire a taxisok meg a buszok nem kerülték ki, beterítve mindenkit. Szép búcsú az országtól.

Most otthoni idő szerint szombat 23:14 van, elvileg otthoni idő szerint vasárnap 2:30-kor érek Denverbe. Onnan Bouldert még kb. egy órányira tippelem. Jó hosszú út, remélem, megéri.

Közben szólítottak a hangosbeszélőn, híres vagyok :-) Vicces volt, ahogy ameriakiul próbálták kimondani a nevemet, “Zoltan err… maybe Bíröszki”, eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy én vagyok :-) Szerencsére semmi komoly, csak valaki helyet akart velem cserélni.

Baromi fáradt vagyok, mint aki nem aludt egy napja. Ami majdnem így is van.

Ezt egy boeing747 (gyerekkorom csodalt repulogepe) fedelzeten irom Chicago fele kozeledve, gomboccal a gyomromban. A gomboc oka egyreszt az, hogy nem Chicago a celom, hanem Denver. A jegyemen annyi van, hogy departure: Frankfurt, arrival: Denver, one stop, change aircraft enroute, meg a jaratszam. Chicagorol egy szo sem, de az adott szamu jarat oda megy, es denveri beszallokartyat nem is kaptam.
A gomboc masik oka a vam. Ki kellett toltenem egy nyomtatvanyt, amin volt egy olyan kerdes, hogy vannak-e nalam novenyek, zoldsegek, gyumolcsok, magvak, etel, rovarok. Ez az egesz egy kalap ala veve. Mivel van nalam par energiaszelet, az igent ikszeltem be, szoval szamithatok egy kis vegzalasra. Mikozben a denveri repulorol semmit se tudok, azt se, hogy beszallokartya hianyaban hogy jutok fel ra. Az a fura, hogy a jaratszam elvileg ugyanaz, mint ennek, amin most ulok.

A Wallisi-Alpok egyik gerince. Arról híres, hogy innen a legjobb a rálátás a Matterhornra. Ráadásul megközelíteni is könnyű, merthogy vonat megy fel Zermattból (a felső állomás 3089 m-en van, ennek bizony a fele se tréfa). Zermattot ugyanakkor nem könnyű megközelíteni: egy zárt völgy végén van, és kocsival tilos behajtani a városba. Sőt, a legközelebbi településen (Täsch, kb. 6 km-re) le kell rakni a kocsit, innen vagy ún. taxibusszal megy az ember (kb. 10 CHF), vagy vonattal (kb. 12 CHF).

Visszatérve a Gornergratra: valóban elképesztő a kilátás róla. 4000 m fölötti csúcsok koszorúzzák a panorámát, köztük olyan híresek, mint a már említett Matterhorn vagy a Monte Rosa. Mi a vonattal csak egy megállót mentünk, onnan gyalogoltunk. Nem mentünk fel rögtön a Gornergratra, előtte még az oldalában gyalogoltunk a Gornergletscher fölött, ami az utóbbi 10 évben kb. 100 m-t veszített a vastagságából, de így is hatalmas. Aztán oldalról felmentünk a havas gerincre, innen pedig a kilátóhelyre, ahol jó sok ember meg jó sok szemtelen holló volt.

Na meg szerencsétlen kikötött bernáthegyik, akikkel pénzért lehetett fényképezni. Lefelé menet még útba ejtettük a Gletschertort, ahol a Gornergletscher patakja áttöri a sziklát.

A túra térképe különböző formátumokban megtekinthető és letölthető itt.

Galéria az egész alpesi utunkról itt.

Írtam korábban a blogoló rokonokról. Réka apukája azóta nagyon komoly információmennyiséget hozott létre a tasilaci.hu-n. (Most látom, hogy a mostani Alpok-túránkról is írt, én meg még nem is.) Megígértem neki, hogy írok egy beszámolót az észtországi utazásunkról (a link már kint is van hónapok óta a honlapon, csak szégyenszemre az én beszámolóm nincs meg).

Úgyhogy most megpróbálom összeszedni az emlékeimet több, mint egy év távlatából. Korábban még a helyszínen rögzítettem az első benyomásainkat, azokat most nem ismételném meg. Itt olvasható a két helyszíni tudósítás:

• Live from Tartu
• Tartu

Az út meglehetőseh hosszú volt, kb. 1500 km. Ebből autópálya kb. 30 km (Kassa és Eperjes között), de emiatt nem vettünk szlovák autópályamatricát. Két részletben nyomtuk le, az észak-lengyel tóvidéken aludtunk egy nagyon hangulatos régi malomépületben, amiről kicsit későn derült ki, hogy nagyon zajos is.

Másnap eltöltöttünk néhány órát Rigában. Szép középkori város, nagy belvárossal, és meglepően nagyvárosias atmoszférával (a szó jó értelmében). A séta, amit tettünk, csak arra volt jó, hogy néhány benyomás rögzüljön, így nem is írnék erről többet, a benyomásokat talán a fotóink is átadják (a képre kattintva galéria nyílik):

Tartuba egészen emberi időben érkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat a régi gázgyárban, aztán aludtunk.

A következő három napban reggelente sétáltunk, majd Réka a délutáni előadásaira készült, amik után egy-egy kirándulást tettünk a környéken. Egész Észtország, de különösen Tartu nagyon élhető helynek tűnik. Nincs zsúfoltság, vannak régi épületek, szép a táj (bár hegyek nincsenek).

Tartuban a főtéren (és rajta a ferde házon) kívül nekem különösen a régi katedrális romjai tetszettek, aminek a szentélyében a XVII. században egyetemi könyvtárat rendeztek be (ez most egyetemi múzeum). Nagyon jó volt még a rózsaszín-kék színekben pompázó játékmúzeum is, na és a régi faházak mindenfelé.

Ezekben a napokban délutáni kirándulásaink során eljutottunk a Peipsi-tó (más néven Csúd-tó, Európa negyedik legnagyobb tava) partjára, ami számunkra meglepő módon egyáltalán nem volt beépülve; Otepää-be, aminek középkori templomában az észt zászlót először felszentelték, és kívülről láttuk a kastélyt Alatskiviben.

Amikor "felszabadultunk" (Réka előadásai véget értek), hosszabb kirándulásokra is elindultunk. Így jutottunk el Viljandiba, ami egy kb. 20000 lakosú városka egy nagyobbacska tó partján. Régen nagy vár volt itt, aminek már csak a romjai láthatók, illetve a kiterjedt árokrendszere, ami jelenleg park. Az egyik mélyebb árkon nagyon szép XIX. századi függőhíd vezet át. A városka főterén áll egy régi víztorony, amiből kilátót alakítottak ki. Nagy élmény volt felmenni bele, merthogy még sosem láttunk víztornyot belülről. Szintén itt láttunk egy nagyon jó köztéri szobrot a város egyik régi polgármesteréről, ami felüdülés volt a mi nagyjaink heroikus-patetikus szobraihoz képest.

Innen Pärnube mentünk tovább. Ez egy tengerparti üdülőváros, ami sajnos kicsit látszik is rajta. Van benne néhány nagyon régi épület, de az egész hangulata inkább olyan üdülővárosos. Itt láttuk utunk során először a tengert. Fürdeni senki se fürdött, sőt mi is feladtuk azt a tervünket, hogy a parton eszünk, olyan hideg volt. Az óváros és a part közötti sávban volt néhány érdekes modern épület is.

Következő nap az észt nemzeti parkok leghíresebbikében, a Lahemaaban megismerkedtünk az észt táj igazi különlegességével: a lápvidékkel. A leghíresebb lápon, a Viru nevűn kirándultunk. Amikor még itthon nézegettük a képeket róla, azt gondoltuk, hogy miért is nem ősszel megyünk, amikor olyan szépek a színek. Nos, a színek tavasszal is szépek voltak. Az utunk nagy része deszkapallókon vezetett, mellettünk különböző módon süppedő láppal (időnként próbákat tettünk egy bottal vagy a lábunkkal, hogy mennyire). Nagyon különleges szépségű táj volt a tavakkal és a lápi növényekkel. Volt egy-két kilátó is, a láp jellegéből adódóan alapozás nélkül: nagyobbacska fa platformon lebegtek tulajdonképpen, és rájuk volt írva, hogy maximum hány ember mehet fel.

A Lahemaa egyébként a tengerparton van, a Helsinki-öböl déli partján. Itt a part mentén különböző méretű gránittömbök vannak a tengerben, ezek az úgynevezett vándorkövek. Ugyanaz az ÉNY-DK irányú geológiai tevékenység hozta őket ide a jégkorszakban, amelyik Finnország tavait is kialakította. Némelyikük egészen Skandináviából utazott. Nemcsak a tengerben vannak amúgy, hanem szántóföldek közepén is.

A Lahemaatól nem messze, Ontikánál van Észtország legmagasabb vízesése. Itt a part kb. 40 méteres sziklafallal szakad a tengerbe. Maga a vízesés kb. 30 méter magas. Így tavasszal is szép volt (főleg a naplementében), de a wikipédia tanúsága szerint télen valami elképesztő kinézete van.

Észtország legnagyobb látványosságát, Tallinnt az utolsó napra hagytuk. Nagyon szép középkori város. A városfal is megmaradt szinte teljes egészében, és a városfalon belül is szinte minden ház középkori. Itt ismét beszéljenek helyettem a képek (a képre kattintva galéria nyílik):

Nemcsak az óváros az érdekes, hanem a várhegy is. Itt áll egy ortodox katedrális, hagymakupolákkal, ahogy illik. Ez nekem kevésbé tetszett, a keleti kereszténység építészetét kicsit idegennek érzem. A katedrális előtt érdekes jelenetnek voltunk tanúi: leparkolt egy taxi, és szó szerint kiesett belőle egy részeg fiatalember. A haverja, aki kicsit még tudott járni, kiszállt az első ülésről, fizetett, és együtt elvánszorogtak a kb. 10 méterre lévő parkig, ahol mindketten kidöglöttek. Máshol is láttunk a városban részeg finneket. Amikor Lille-ben nyári egyetemen találkoztam egy észt lánnyal, ő mesélte, hogy Tallinnban a finneket rénszarvasoknak hívják, mert négykézláb járnak a városban. Az ok: Helsinki csak 80 km komppal, és ott sokkal drágább az ital, hát átjárnak ide részegeskedni.

Másnap már a hazautazás következett. Útközben megálltunk egy kis sétára Vilniusban. Ez is inkább csak gyors benyomásokra volt elég. A három balti főváros közül ez a legkevésbé középkori, az óváros nagy része barokk. Kivételt képez egy nagyon szép gótikus téglatemplom. Érdekesség, hogy Litvániában Báthoryt nagyon tisztelik, ő alapította a helyi egyetemet, korábban róla is volt elnevezve. A képre kattintva itt is galéria nyílik:

Ezután már csak a hazautazás maradt. Szlovákiába érve már itthon éreztük magunkat, és hosszú idő után újra hegyeket láttunk. Mégis, a hegyek hiánya ellenére nagyon érdekes volt a balti táj. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a Tátrában már alig fényképezünk, míg itt rengeteg fotót készítettünk.

Az utazás válogatott képei ide kattintva láthatók.

Éppen arra várok, hogy kinyisson a Természettudományi Múzeum az allosaurussal. A többiek elmentek közben azulejo-múzeumba. Holnap lesz az utolsó napunk Portugáliában.. Rengeteg itt a látnivaló, kiváló a klíma (hidegebb van, mint otthon), jók a kaják, az italok, a zenék, a modern építészet, a középkori építészet, nincs tömeg, szóval minden ideális. Rekord mennyiségű képet készítettünk.

Megjöttünk Észtországból. Majd lesz beszámoló is, ha feltöltöttem a képeket. Addig is egy vicces sztori: amikor Bush Rigában járt, mindenfelé feltűntek poszterek a fotója alatt a "Welcome Peace Duke" felirattal. Hogy mi ebben a vicces? Rigában mindenki tud oroszul, és a szláv nyelvekben a "PIZDHUK" (a Peace Duke kiejtve) kb. azt jelenti, hogy "Little Cunt". Kíváncsi vagyok, szegény rájött-e valaha is a trükkre, vagy felhőtlenül örült a szívélyes fogadtatásnak :-)

Forrás:

http://www.urbandictionary.com/define.php?term=Peace+Duke

Szóval, Tartuban vagyunk. Ez Észtország második legnagyobb városa, jó nagy egyetemmel, amin van magyar szak is, itt tart Réka három előadást. Az első már megvolt tegnap, tök jó volt. Érdekes volt ilyen messze Magyarországtól egy magyar könyvekkel teli szobában (a magyar szak könyvtárában) ülni, és külföldiekkel magyarul beszélgetni. Nagyon aranyos kiejtéssel beszélik az észtek a nyelvünket.
Ami Tartut illeti: abszolút élhető városnak tűnik. Nem nagy, de van benne minden. A belvárosa szépen megmaradt, és kintebb sincs annyi durva lakótelep, mint nálunk a hasonló méretű (kb. 100e lakos) városokban. Van viszont rengeteg faépület, amikbe teljesen beleszerettem, csináltam is róluk jópár fotót. Egy öt éve itt lakó magyar srác vezetett minket körbe tegnap este, tőle megtudtuk, hogy ezeknek a házaknak vannak árnyoldalaik is: legtöbbjükben közös wc van és a lakásokhoz nem tartozik fürdőszoba. Ugyanakkor menőbbnél menőbb autók parkolnak előttük. Érdekes. Ja, és fával fűtenek. Az már csak az én elméletem, hogy biztos nem akarnak az orosz gáztól függni. Az országban amúgy nem túl nagy a népsűrűség, a területe kb. mint Szlovákiáé, de csak 1.34 millióan laknak benne, és van rengeteg erdő, szóval van mivel fűteni.
Tegnap panaszkodtam a melegre. Hát, ma reggel megtapasztalhattuk az északi időjárást, olyan hideg szél fújt, hogy a kezem lefagyott. Mi kabátban-sapkában lófráltunk, de ezek az észtek nem vacakoltak, több rövidnadrágos embert is láttunk.
Már töltöttem fel egy adag képet is, majd folyamatosan töltöm a többit. Közben pedig kiváló Viru Valge vanilla vodkát és Saku Tume sört kortyolgatok.

Itt vannak a fotók, és ide töltöm majd a többit is:
http://flickr.com/photos/bogarpat/sets/72157605036827235/

Na, megjottunk. Ket nap, kb. 1500 km, 6 orszag. Ez a bejegyzes kicsit csapongo lesz (az agyban fekve irom iPodon, amivel amugy nagyon meg vagyok elegedve, 13 oranyi mukodes utan meg majdnem fele tolotottseget jelzett).
Tegnap Lengyelorszagban, Augusztow mellett egy regi vizimalomban aludtunk. Nagyon hangulatos volt, teljesen fabol epult, de sajnos nagyon zajos is. Lengyelorszagban amugy nem tudtunk 60-as atlagnal jobbat elerni, tele van lakott terulettel es kamionnal, es nagyon nehez elozni. Tegnap a balti orszagokban sokkal jobban tudtunk haladni, Litvaniaban pl. csak ket lakott teruleten ment at az ut (a via baltica). Igy meg tudtunk allni megnezni Rigat. Nagyon szep hely, igazi nagyvaros (kb. 800e lakosa van). Hatalmas az ovarosa, es nagyon szep regi epuletek vannak benne. Nekemlegjobban talan a regi raktarak tetszettek (majd toltok fel fotokat). Ezekben az orszagokban amugy a taj is nagyon szep, mindenfele kis tanyak szines faepuletekkel, facsoportok, tavacskak, fenyo- es nyirerdok, idilli hangulatot araszt az egesz. Ami meglepo: baromi meleg volt tegnap.
Most Tartuban vagyunk. A varost meg nem neztuk meg, mert nagyon faradtan erkeztunk meg. A szallasunk egy regi gazgyarbol atalakitott epuletben van, egy olyan utcaban, ami tele van regi fahazzal. Szerencsere van wifi, ennek koszonheto ez a beszamolo is.
Nemsokara megyunk be az egyetemre, ugyanis ezert vagyunk itt: Reka eload. Egesz biztosan kivalo lesz.