Így néz ki kicsomagolva:

Így pedig összerakva:

Aki ismer minket, az felismeri, hogy ezek bizony mi vagyunk, Réka és én. A szemfülesebbek egy fekete dolgot is felfedezhetnek a sarokban, nézzük meg közelebbről (ugyanolyan nehéz fotózni, mint az “eredetijét”, mert elnyelik a fényt):

Neki ő az eredetije (aki többnyire mindenhova velünk jön, így mászni is):

Maga a helyszín pedig ugyan nem szándékosan, de kedvenc bükki mászóhelyünket, Örvény-követ idézi a szikla, a farönk, a fatörzs elhelyezkedésével (bár ezt fotón nehéz visszaadni):

Köszi :-)

Prasivá 2010.08.20. 12-17, originally uploaded by Bereczki Zoltán.

Akkor a távoli hegyek után most legyenek hazaiak is. Még a nagy utazás előtt nekivágtunk az Alacsony-Tátra gerincnek. Nagyon szép túra volt, amerre ellátni, hegyek vannak. Sajnos egy nappal hamarabb hazajöttünk, mert rájöttünk, hogy nagy cuccal ez sok.
Ami hasznos tapasztalat volt:
1. A györk-alji menedékháznál nem engedték, hogy kint aludjunk, pedig ez ellentmond a nemzeti park szabályzatának. Ráadásul a chatár jó bunkó volt.
2. A gyömbér alatt lévő háznál is lehet kint aludni, ha bent már nincs hely, és kutyát is be lehet vinni.
3. Szlovákiában kiválóan lehet stoppolni. Amikor próbáltam visszajutni a kiindulóponton hagyott kocsihoz, először egy hippiszerű pár vett fel, szinte azonnal. Angolul is tudtak. Másodszor két cigány, valószínű apa és fia, egy rozzant Skodával. A fiú angolul is tudott. Nagyon kedvesek voltak amúgy, megkínáltak vodkával, cukorkával, beszélgettünk, és oda vittek, ahova kértem.
Galéria itt:
http://www.flickr.com/photos/bogarpat/sets/72157624852611889/

Az N jelű busszal mentem Nederlandig (2508 m tengerszint felett). Innen gyalog mentem tovább Eldoraig (kb. 5 km), ami ma üdülőfalucska, de azért még őrzi a vadnyugati települések hangulatát.

Eldoránál véget ér az aszfaltút, innen nem messze van a Hessie-ösvény kiindulópontja. Hessie egy kisváros volt, ma már nyoma sincsen. Ezt a területet Roosevelt National Forestnek hívják.

Aznapi végcélom a Lost Lake volt, 2900 méteren. A térképem itt jelölt táborhelyeket. Mint megtudtam, ha az ember néhány alapvető szabályt betart (nem szabad tábort verni 60 m-nél közelebb utakhoz, ösvényekhez, tavakhoz, patakokhoz; bizonyos területeken engedélyt kell kérni; bizonyos területeken pedig csak a kijelölt táborhelyeket lehet használni), akkor jóformán bárhol sátorozhat. Ettől függetlenül én nyugodtabb voltam a kijelölt táborhelyen, ahol a közelben mások is táboroztak, mert ezen a területen fekete medvék és pumák is élnek. A Lost Lake gyönyörű, a kijelölt táborhely pedig nagyon hangulatos volt.

Másnap a sátramat és egyéb cuccokat hátrahagyva elindultam a kontinentális vízválasztóra. Az volt a tervem, hogy egy körtúrát csinálok: fel a vízválasztóra a Devils Thumb ösvényen, végig a gerincen ill. alatta a Lonesome ösvényen dél felé, majd vissza a kiindulópontra a King Lake ösvényen. Útközben megnéztem a Jasper Lake-et és a Devils Thumb Lake-et. Utóbbinál már nagyon fújt a szél, ahogy az a második képen látszik is.

Innentől a vízválasztóig nem volt hosszú az út, de az erős szél miatt nagyon lassan tettem meg. Annyira fújt a szél, hogy többször kimozdított az egyensúlyomból, egy kitettebb ösvényen ez igen veszélyes lett volna.

Fent a vízválasztón (3600 m) sem volt enyhébb a szél, sőt. Csak tántorogva lehetett haladni.

Mivel a sebességem így nagyon lassú lett volna, ill. a térképen láttam, hogy az út egy szakasza fent a gerincen vezet, gyors gondolkodás után az eredeti terv feladása mellett döntöttem, és ugyanazon az úton mentem vissza, amin jöttem. Délutánra már a táborhelyemen is voltam.

Másnap elég hideg reggelre ébredtem, a készülődéssel megvártam, míg a nap odasüt a táborhelyemre, mert elfagyott kézzel nehezen ment volna a táborbontás. Amikor ez megtörtént, elindultam lefelé, a két nappal azelőtti úton. Útközben egyre erősebb lett a szél, az Eldora és Nederland közötti úton már annyira, hogy megint fel-fellökött, a nagy hátizsák dacára. Kicsit meg is ijedtem, hogy hogy fogok így tábort verni, mindent azonnal elvisz a szél… Útközben rengeteg szirénázó tűzoltóautó ment el mellettem, ahogy később megtudtam, azért, hogy Colorado állam történetének egyik legnagyobb erdőtüzét eloltsák.

Nederlandbe érve szerencsére alábbhagyott a szél. Itt vettem magamnak innivalót, majd megebédeltem a Barker-víztároló partján (kenyér, tonhalkonzerv :-).

Ebéd után elindultam az aznapra kinézett táborhelyre, amit West Magnolia Area-nak hívnak. Ez egy kellemes, dimbes-dombos, erdős rész Nederland felett, több kijelölt táborhellyel. Különösen sok amerikai rezgő nyár (aspen tree) van itt, nekem ezek a fák nagyon megtetszettek. A fotó sajnos nem adja vissza rendesen a törzsüknek és a leveleiknek a szép színét.

Estefelé kiderült, hogy ez a hely egy bulizóhely (autóval is megközelíthető): a szomszédos, kb. 3-400 m-re lévő táborhelyen elég sokáig hallgatták a zenét, de nem bántam, mert így biztos lehettem benne, hogy nem jön se medve, se puma :-)

Reggel buszra ültem, és visszajöttem Boulderbe. A busz elment a Four Mile Canyon bejárata előtt is (ez az a kanyon, ahol az erdőtűz kitört). Eléggé ijesztő volt, akkora volt a füst, mintha köd lenne.

Újra elfoglaltam a szállásomat, majd elmentem mászócipőt bérelni, és a Google épülete előtt felvett Simone, akivel aztán az Eldorado Canyonban nagyon kellemeset másztunk.

Utána az Artlantisról ismert Abvent tartott előadást. Itt az egyik előadó magyar volt. Ők a SketchUpba teljesen integrált renderelőmotorjukat, a Render[in]-t mutatták be. Hatalmas sikert arattak, főleg a 3D-s éggel, felhőkkel, intelligens nappal.

Utolsóként az E-On Software előadását néztem meg. Ők igazi nagypályások: a programjuk komplett ökoszisztémákat hoz létre, amiket komoly filmekben használtak (pl. az Avatarban).

Ezzel véget ért a 3D Basecamp. Számomra életem egyik meghatározó élménye lesz, ebben biztos vagyok. A szakmai program, a Google, az emberek, akikkel megismerkedtem, a város, a környezet együtt felejthetetlenek lesznek. Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki mindezt lehetővé tette.

Most, hogy az alaptábornak vége, jöhet a csúcsok meghódítása. Terveim szerint reggel felmegyek a Lost Lake-hez (2970 m), és ott alszom sátorban. Másnap megpróbálok eljutni a kontinentális vízválasztóhoz, ami ezen a részen kb. 3600 m-en húzódik. Aludni visszamegyek újra a Lost Lake-hez. A B-terv az, hogy nem megyek el a Lost Lake-ig, hanem a West Magnolia Area nevű helyen alszom, Nederland közelében, valamivel alacsonyabban, aztán meglátjuk, merre túrázok.

Utána kedden visszajövök Boulderbe, és elmegyek mászni a Boulder Canyonba a SketchUp egyik fejlesztőjével, akivel a tegnapi buliban ismerkedtem meg.

Nagy kalandnak ígérkezik ez a három nap egyedül a Sziklás-Hegységben. Bár mivel három napos hétvége lesz, valószínűleg nem leszek olyan nagyon egyedül.

Have no fear…

Az előző napi túrán eléggé kifáradtam, úgyhogy tegnap valami könnyebbre vágytam. A Royal Arch nevű képződményt néztem ki a Flatirons oldalában. Odafelé a Chautauqua Trailen mentem, innen nyújtják talán a legjobb látványt a Flatironok. Közelebb érve már a mászókat is megláttam. Teljesen lenyűgözött, hogy a várostól kb. fél órányi gyaloglásra az ember igazi többkötélhosszas utakat mászhat. Nagyon sajnáltam, hogy Réka nincs velem (amúgy is folyamatosan sajnálom, nagyon szeretnék egyszer vele visszajönni ide), mert nagyon jókat tudnánk ezeken a sziklákon mászni.

Ezen a képen figyelmesen személve látszanak a mászók:

Az egyik sziklán már előző nap észrevettem egy hatalmas CU feliratot. Elég rondán mutat. A wikipediáról megtudtam, hogy ezt még a negyvenes években festették fel egyetemisták, aztán utána sport lett belőle, hogy más egyetemek tanulói átfestették, míg végül Boulder városa véget nem vettet az egésznek, és le nem festette a sziklához hasonló színre. Nem sikerült teljesen.

Aztán elértem a Golden Arch-ot. Ez egy hatalmas, íves sziklaképződmény, az egyik oldaláról a városra és a prérire, a másik oldaláról a Flatironokra lehet rálátni. Természetesen itt is volt egy rakás csíkos mókus :-)

Lefelé menet még útbaejtettem az egyik Flatiron alját, aztán visszajöttem a szállásra. Bár pihenőnapnak szántam, de azért eléggé kifáradtam ebben a túrában is. (Az útvonal megtekinthető ide kattintva). Utána hegyi emberből átvedlettem építésszé (megborotválkoztam, lezuhanyoztam, felvettem a városi ruhámat), és bementem a városba a konferencia elősörözésére, ahol nagyon kedves embereket ismertem meg. Sajnos nem tudtam sokáig maradni, mert baromira fáradt voltam. A jet lag még mindig nem múlt el teljesen, bár egyre később ébredek fel, és már vissza tudok aludni.

Most éppen a reggelim fő, ami csak két keménytojás lesz, mert bízom benne, hogy nem csak üres ígéret a konferencia programjában a “plenty of free food” :-)

majd le a völgybe, majd fel a Bear Peakre (2579 m),

majd le a nyeregbe, majd fel a South Boulder Peakre (2606 m),

majd le a hegyoldalba, és nagyon hosszan haza. Régen gyalogoltam ennyit egyfolytában, de nagyon megérte.

Nem volt tömeg az ösvényeken, lehet, hogy azért, mert hétköznap volt. Akikkel találkoztam, nemcsak egyszerűen köszönnek, hanem rá is mosolyognak az emberre, és legtöbbször pár kedves szavuk is van. Nagyon sokan túráznak kutyával, szerintem akikkel ma találkoztam, azoknak kb. a 4/5-e. A túrautakon jelölve van, hogy hol kell pórázon vinni a kutyát, hol engedheted el, és hova nem mehetsz egyáltalán vele.

A Sziklás-Hegységnek ez a része sokkal kevésbé sziklás, mint mondjuk a Tátra vagy a Dolomitok :-) De nagyon szép. Egész más a táj, mint az általam eddig ismert hegységekben, talán a színek miatt. Elkapott egy vihar is, de szerencsére nem volt vészes, és pont egy völgyben voltam, mire a csúcsra értem, kitisztult az idő.

Láttam szarvast, egy csomó csíkos hátú amerikai mókust (chipmunk), kígyót, alaszkai huskyt (amit farkasnak néztem, aztán odajött, és megnyalta a kezem :-), meg kb. szarka méretű, élénk kék színű madarakat.

A túra útvonala itt megtekinthető:

http://www.gpsies.com/map.do?url=http://www.magas-tatra.hu/bebop/stuff/bear_peak.gpx

Sajnos a gps nem rögzített végig, de a hazaút már kb. egyenes volt, bár kisebb fel-lemenetelek voltak benne.

Szóval Boulder. Szellős, nyugodt, rendezett városka, rengeteg zölddel, és rengeteg bájos épülettel, belvárosi mókusokkal, szinte mindenhol fenyőillattal, sok biciklissel és kutyával. Két kedvenc építőanyagom, a tégla és a fa dominál. Sőt, szinte kizárólagosak. Sok helyen a járda is téglával van burkolva, a Pearl Streeten (ez a fő sétálóutca) még az utca is. Kerítés szinte sehol, sok háznak utcára néző terasza van, kint hagyva síléc, bútorok, minden.

Az építészeten látszik, hogy töretlen volt a fejlődés (nem úgy, mint nálunk, ahol Boulder alapítása – 1859 – óta volt egy kiegyezés, két világháború, három forradalom, 40 év kommunizmus és egy rendszerváltás. Pedig amúgy Miskolcnak is hasonló a fekvése, és ha az említett dolgok nem lettek volna, lehet, hogy a városkép is hasonló lenne. Pl. itt is keresztülfolyik a városon egy patak, de itt nem kanálist csináltak belőle, hanem végig park van mellette, és gyerekek pancsolnak benne.) De visszatérve az építészetre: az új, (viszonylag) nagy irodaházak is téglával vannak burkolva, nem szépek, de nem is csúnyák, és mivel nagyjából egységes a megjelenésük, beleillenek a régi épületek közé, nem bomlik meg annyira a városkép, mint nálunk a régi és az új részek határán.

Említettem a Pearl Streetet. Szerintem nem szélesebb, mint a miskolci főutca, de tele van fákkal (OK, nem jár villamos rajta). Nagyobbacska zöld szigetek vannak kialakítva, a peremük kb. 50 cm magas, téglával kirakva, amire le lehet ülni. A sok fa kellemes árnyékot ad (szükség is van rá, délebben vagyunk, mint Dubrovnik), és nagyon kellemes lesz tőlük a levegő.

Estefelé tettem egy rövidebb kirándulást a szállásom közelében. Érdekes, hogy itt nem színekkel vannak jelölve a túrautak, hanem mindegyiknek van egy neve (xy trail), és az elágazásoknál tábla jelöli, hogy melyik trail merre megy. Igazi vadnyugati tájon kirándultam, vörös sziklák között.

Kicsit szenvedek amúgy a lökhajtásos lábaktól. Mivel ébren töltöttem az ideutat, és helyi idő szerint este érkeztem meg, azt hittem, hogy nem lesz gond, de tegnap és ma is felébredtem otthoni idő szerint kilenc-fél tíz felé, az meg itt az éjszaka közepe. Tegnap vissza tudtam aludni, ma nem nagyon.

Végezetül néhány érdekes kép.

Grivel jégcsákányok mint ajtófogantyúk, avagy kolbászból kerítést:

Környezetvédelem minden szinten (ha nem látszana egyértelműen, ez egy csatornafedél):

Horgászstégek a városban a Boulder patakon (a helyi Szinva), a kiírás szerint szigorúan 13 éven aluliaknak:

Most már világosodik, úgyhogy összekészülök, és felmegyek erre a hegyre:

http://www.summitpost.org/view_object.php?object_id=152442

meg erre:

http://www.summitpost.org/view_object.php?object_id=151499

Mert mit ér a hegycsúcsok legyőzése, ha a teljesítmény mellé nem rendelhető azonnal fogyasztható társadalmi elismerés.

1. Pearl Jam
2. The Who
3. David Bowie
4. Placebo
5. Nine Inch Nails
6. Bernadette Seacrest and Her Yes Men
7. Depeche Mode
8. Leonard Cohen
9. Bohren & der Club Of Gore
10. Paradise Lost

Országok, ahol jártunk:

• Csehország
• Szlovákia (kb. hatszor)
• Portugália
• Ausztria – Svájc – Franciaország
• Románia
• Horvátország

Jelentősebb hegyek, amikre feljutottunk:

• Gornergrat
• Dome des Glaciers
• Király-hegy
• Chopok
• A Focipálya a Tátrában

Ezenkívül lett egy pianínónk, megtanultam valamennyire trombitálni, és ami a legfontosabb, lett egy kutyánk.