bebop.hu blog

A blog olvasói nyilván tudják rólam, hogy nagyon távol áll tőlem az ún. Trianonozás. Viszont baromira zavar, amikor néhány évtizedes közigazgatási határok miatt évszázados földrajzi neveket kezdenek rosszul használni, sokszor hivatalosan, és sokszor éppen valamiféle tévesen értelmezett hagyománytiszteletből.

Legjellemzőbb példája ez utóbbinak, amikor a Felvidék szót Szlovákia szinonimájaként használják, ráadásul sokszor névelő nélkül, ahogy az országneveket szokták: „megyek Felvidékre”.

A Kárpát-medencének, mint önálló természeti egységnek az utolsó átfogó földrajza 1947-ben jelent meg, Bulla Béla és Mendöl Tibor írta. Az alábbiakban a természetföldrajzra vonatkozóan az ő terminológiájukat használom.

Nos, a Felvidék a Kárpát-medence északi, hegyvidéki részét jelenti, ilyen értelemben Miskolc felvidéki város, Érsekújvár, vagy pláne Dunaszerdahely viszont nem az. Ugyanezen logika szerint olyan, hogy Északi-Középhegység nincs, amit most annak hívnak, az az Északnyugati-Kárpátok déli(!) nyúlványa. Aztán ott van az ún. Zempléni-hegység (vagy pláne „a Zemplén”, ahogy többnyire használják), aminek az igazi neve az, hogy Tokaji-hegység, és mint ilyen az Eperjes-Tokaji-hegység déli részét jelenti. A Zempléni-hegység (Zemplínska širava) Kelet-Szlovákiában van, és semmi köze ahhoz, amit mi Zempléni-hegységnek hívunk. Ezt amúgy a Magyar Földrajzi Társaság lapjában olvastam először.

Ha már megyéknél tartunk. Borsod-Abaúj-Zemplén megye több megye összevonásából jött létre. Tehát nem az történt, hogy Borsodhoz csatolták Abaúj, Zemplén, Gömör, Torna mai országhatárokon belül eső részét. Ilyen értelemben pl. azt mondani Olaszliszkáról, hogy „átlagos borsodi falu”, olyan, mintha azt mondanánk, hogy a III. kerület „átlagos pesti kerület”. De hasonló butaság azt mondani, hogy „Borsodban, a szlovák határnál”, ugyanis Borsod nem határos Szlovákiával. Ezt amúgy pont „vármegyések” szájából hallottam (pontosabban olvastam, mert nem beszélek ilyen népséggel).

Népneveket se szerencsés használni. A ma Szlovákiában lévő Érchegységet egy időben Magyar-érchegységnek is hívták, ma pedig úgy is hívják, hogy Szlovák-érchegység. Ennél szerencsésebb a Gömör-Szepesi-érchegység (Spišsko-gemerské rudohorie). Mint ahogy a Szlovák-karszt helyett is jobb (és pontosabb) a Gömör-Tornai-karszt elnevezés, hiszen az a hegység is átnyúlik az országhatáron.

Frissítés:

Egy nagyon fontosat kifelejtettem. Erdély sem egyenlő a mai Románia egykoron Magyar Királysághoz tartozó részeivel, pláne nem a Székelyfölddel. Nyugat felől nézve Erdély ott kezdődik, ahol a hegyek. Északon pedig véget ér a Borsai-hágónál, Románia így az Északkeleti-Felvidékből is kapott egy darabot. (Az Északkeleti-Felvidék nyugati határa az Ondava vonala, illetve a Duklai-hágó.)

Ha a környezetvédőkről van szó, az emberek általában azt gondolják, hogy a bolygót védik az emberekkel szemben. Pedig ha belegondolunk, ez egyáltalán nem így van: a környezetvédők az embert védik. A bolygónak ugyanis teljesen mindegy, hogy hogy pusztítjuk a bioszférát. Talán még jobb is lenne az élővilág szempontjából, ha minél gyorsabban tönkremenne a környezetünk (ahogy azt ma ismerjük), mert azzal az ember is eltűnne a színről, és így a pusztítás is. Tehát, ha belegondolunk, a környezetvédők az önzők, akik az ember érdekeit nézik; és a környezetszennyezők (emberek, cégek) az igazi környezetvédők, mert működésüknek hála az ember hamarabb el fog tűnni a színről, és a bolygó regenerálódhat.

A földi élet nagyon súlyos kataklizmákat átvészelt már. A kréta-tercier eseményről már biztos mindenki hallott (amikor többek között a dinoszauruszok is kihaltak). Kevésbé ismert a perm-triász esemény, pedig súlyosabb volt: a tengeri fajok 96%-a, a szárazföldi gerinces fajok 70%-a pusztult ki (köztük kedvencem, a gorgonopsid). Ehhez képest az ember tevékenysége semmi. Utána mégis talpraállt az élővilág, és a dinoszauruszok korszaka következett, csodálatos fajgazdagsággal.

Nem árt tisztában lenni az időtávlatokkal sem: a földi élet 3,5 milliárd éve jelent meg. A dinoszauruszok 165 millió évig uralkodtak. Ehhez képest az ember 200 000 éves története semmi (de tényleg, a nulla felé konvergál). Szóval a bolygónak tök mindegy, mi lesz velünk. A környezetvédelem nem a bolygóért van, hanem a mi önös érdekünk.

De őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy bármit is elérünk vele, kicsit olyan ez, mintha egy hópehely próbálná megállítani a lavinát.

Amennyire szerettem a 8-as verzióig az ArchiCAD-et, mostanra annyira megutáltam. Annak idején pc vs. mac szintű hitvita volt építészhallgató-körökben, hogy Autocad vagy Archicad. A két program kb. olyan is volt egymáshoz képest, mint a win és a mac os (akkor még X nélkül). Az Autocad mindent tudott, de kurva bonyolultan, az Archicad csak építészeti tervezésre volt jó, de nagyon letisztult, áttekinthető felülettel.

A 10-es verzió (2006) óta viszont kitalálta a Graphisoft, hogy évente kihoz egy új verziót. Így hibajavításra nincs idő, és telezsúfolódik a program olyan új funkciókkal, amikre vagy van szükség, vagy nincs (inkább nincs). Mára olyan lett az Archicad, mint a Word: baromira bonyolult és áttekinthetetlen, de közben alapvető dolgokra nincs benne megoldás. Mindez meg van fejelve egy durva inkompatibilitással: míg a 9-es Archicad 6.0-ig vissza tudott menteni, addig 10-estől felfelé már mindegyik verzió csak eggyel tud visszamenteni. Ráadásul a könyvtári elemek (ablakok, bútorok, stb) csak az adott verzióval kompatibilisek (ez se így volt régen).

Ennek az egésznek egyetlen oka van: a pénz. Létezik egy olyan konstrukció, amit Archiclubnak hívnak. Az ember megveszi a programot, aztán évente befizet egy bizonyos összeget, cserébe mindig megkapja az új verziókat. Ez a konstrukció tervezhető bevételt jelent a Graphisoftnak, de csak akkor eladható, ha az ügyfél tudja, hogy kap valamit a pénzéért. Ezért kellett bevezetni az évente kiadott új verziókat, és ezért kellett a kompatibilitást megnyirbálni.

Az egészben az az igazán ciki, hogy a Graphisoft alapítója, Bojár Gábor a GRAPHI-sztori című (amúgy kiváló) könyvében azért ostorozza (teljesen jogosan) Steve Jobs-ot, mert nem figyel a kompatibilitásra. Az Autocadről pedig azt írja, hogy nem kell, hogy egy szoftver nagyon jó legyen. Ha már megvetette a lábát, akkor elegendő, ha “elég jó”, mert akkor már nem fognak a felhasználók a megszokott programjukról egy másikra váltani, hiába sokkal jobb az a másik. Nos, az Archicad mára eléggé megvetette a lábát, szóval úgy tűnik, hogy sutba lehet vágni a kompatibilitást, és meg lehet elégedni az “elég jó” színvonallal.

De nem csak ez a baj. Az Archicadet a 80-as évek eleje óta fejlesztik (ahogy az Autocadet és a másik mac-es cad-programot, a Vectorworks-öt is). Azóta rengeteget változott a világ és a számítástechnika. Ideje lenne egy teljesen új építészeti cad-programot kifejleszteni. Jó példa a Sketchup: egy viszonylag új 3D-s program, ami szakít az ilyen programoknál megszokott kezelőfelülettel, és egy nagyon jól használható újat hoz létre. 2D-s műszaki rajzolásra sajnos nem az igazi, de mindenesetre szívesen látnék egy olyan cad-programot, ami úgy viszonyul az Archicadhez, mint a Sketchup a hagyományos cad-ekhez. Vagy mint ahogy a Mac OS X a Classic Mac OS-hez.

Érdekes az is, hogy míg 3D-s programból (meg minden egyébből is) van egy csomó egész jó nyílt forrású, addig cadből igazán használható egy sincs. Pláne építészeti cadből.

Általában nem szoktam véleményt nyilvánítani az újonnan kijött Apple-termékekről, de most Kisanti barátom megkért, hogy beszélgessünk el az iPadről számítógépes grafikával foglalkozó honlapja, a GRAFit számára.

A beszélgetés itt olvasható:

http://grafit.netpositive.hu/?p=147

Megnéztem tegnap a District 9 c. filmet. Összességében tetszett, bár vannak benne gázos dolgok, de még így is köröket ver akármelyik amerikai sci-fire, amit az utóbbi években láttam. De most nem filmkritikát akarok írni, hanem az idegenek nevének magyar fordításáról polemizálni.

A filmben az idegeneket “prawn”-nak hívják. Ebből lett a fordításban eléggé szerencsétlenül rák, szerintem a csótány sokkal jobb lett volna. OK, hogy a prawn garnélarákot is jelent, viszont a parktown prawn egy dél-afrikai rovarfaj, külsőre a tücsökhöz hasonlít, és főleg Johannesburg (ahol a film is játszódik) külvárosaiban él. Szeméttel, kutyakajával, macskakajával, romlott gyümölccsel táplálkozik. Akárcsak az idegenek a filmben.

A rák gúnynevet azért kapták az idegenek, mert guberálnak és a maradék közt kotorásznak. Úgy értem, nem mondhatjuk, hogy nem. Hiszen úgy néznek ki, nem? Mint a rákok.

Könyörgöm, ki látott már szemétben kotorászó rákot? Ellenben a csótányokat nálunk is ismeri mindenki, a szemétben kotorásznak, jobban is hasonlítanak a filmbeli idegenekre, mint a rákok, és a nevük sokkal inkább hordozza a filmbéli prawn pejoratív jelentésrétegét, mint az, hogy rák.

Itt egy parktown prawn:

Itt egy idegen a filmből:

És végül itt egy rák:

Már régóta meg akarom írni ezt a bejegyzést, a konkrét lökést most ez a baromság adta.

Tehát, tegyük fel, hogy hatalmi szóval közölnék, hogy “kedves emberek, holnaptól fél éven keresztül mindenki egy órával korábban kel, korábban megy dolgozni, és punktum”. Nyilván kurva nagy lenne a felháborodás, főleg az ún. baglyok körében, hiszen ők nem bírnak korán kelni, este aktívabbak, stb, stb.

Pedig a nyári időszámításra való átállás gyakorlatilag erről szól, és mégsem háborognak az emberek, hanem épphogy örülnek, hogy “tovább van világos”. Lóf*szt van tovább világos, csak korábban keltél, korábban mentél dolgozni, így korábban végeztél, és mivel korábban keltél, valószínű este is hamarabb leszel álmos. Épp ezért nem hiszek senkinek, aki azt mondja, hogy ő nem tudja megszokni a korai kelést (nyilván bizonyos határok között). A nyári időszámításra való átálláskor mindenkinek egyik napról a másikra egy órával korábban kell felkelnie, mégis pár nap alatt mindenki hozzászokik.

Szerintem az emberek nagy része ma rugalmas munkaidőben dolgozik, simán megcsinálhatná, hogy kilenc helyett nyolcra megy be dolgozni. A boltok, posták, stb. úgyis nyitva vannak, már korábban.

A fent belinkelt cikk épp ezért orbitális baromság: a “baglyok” miatt akar áttérni a kelet-európai időre (GMT+2), pedig épp ők járnának rosszabbul. Az egyszerűség kedvéért számoljunk GMT-ben. tegyük fel, hogy helyi idő szerint 9-re mennek dolgozni, az GMT-ben 8 óra. Ha a GMT+2-höz tartoznánk, akkor GMT szerint 7-re járnának dolgozni. Szóval, kedves “baglyok”, csak nem koránkelő “pacsirták” akartok lenni?

Véleményem szerint ez az egész nyári időszámítás egy hülyeség.

Ezt a bejegyzést már régóta meg akarom írni, és most, hogy aktualitása is van (39 éve ezen a napon halt meg Hendrix), meg is teszem. (A konkrét lökést azt adta, hogy a kapcsolódó B-oldal cikkben azt írják, hogy a Little Wing nem “hendrixes”. Szerintem meg nagyon is az, csak a feldolgozásai nem.)

Szóval, már gimnazista koromban feltűnt, hogy Hendrix egészen másképp játszik balladákat, mint más rockgitárosok. Utóbbiak zömmel sima akkordbontásokat használnak, míg Hendrix egy teljesen egyedi stílust fejlesztett ki. Ezt a különleges stílust azóta nagyon kevesen tudták-akarták követni.

Egy példa, hogy miről van szó (a gitárjátékot figyeljétek):

Vagy itt az egyik leghíresebb száma, a Little Wing:

És akkor jöjjön a kevés követő, akit ismerek. Aki a leginkább használja ezt a fajta játékot, az John Frusciante a Red Hot Chili Peppersből, főleg a Blood Sugar Sex Magik albumon:

Aztán itt van Vernon Reid (Living Colour) és a Flying:

Mike McCready (Pearl Jam) és a Yellow Ledbetter:

Így hirtelen ennyi. Magyar versenyzők közül a Tűzkerék R. B. Bíbor Hold című lemezén a Lány, akire szerelemmel nézhetek c. számában van ilyen játék, de az nincs fent a neten. Ja, és végére egy saját próbálkozás, ami persze messze nem üti meg a fentiek színvonalát, dehát nem is ugyanabban a ligában játszunk:A LEGO-tolvaj balladája

Két bejegyzéssel lejjebb írtam arról, hogy hogy változtak a hangszerek a zenekarokban. Talán épp aznap bukkantam egy zenekarra, ami pont fordított utat járt be: kezdtek dob-basszusgitár-billentyű-gitár felállásban, és most (többnyire) dob-nagybőgő-zongora-szaxofon felállásban játszanak. Amúgy szerintem egészen elképesztő, amit csinálnak. Végletekig lecsupaszított, minimalista zene, mégsem tudom megunni.

Szerintem a látszat ellenére nagyon nehéz olyan zenét csinálni, ami ennyire kevés eszközzel él, mégis működik. Egy kis építészes hasonlattal élve, olyan ez, mintha lenne egy épület, aminek van 100 pillére, de csak 10 az, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ne dőljön össze. De az nem látszik, hogy melyik ez a tíz. Aki megtalálja, és a maradék kilencvenet kidobja, az az igazi profi, nem az, aki mind a százat használja. (Minimalizmus kontra virtuozitás.)

Less is more.

Marginálisan ide kapcsolódik még, amit ma olvastam egy interjúban:

Érdekes, hogy ezeknek a korai jazzdobosoknak korántsem volt annyi lehetőségük, hogy különféle hangzásokkal kísérletezzenek, mert csak párfajta mikrofon volt, meg két-három dobmárka, de nekik ezer százalékig a kezükben volt a sound. Manapság már sokan annyira rákattannak egy-egy zenészre, hogy addig nem nyugszanak, amíg nem dobolnak úgy látványra, mint a kiszemelt dobos. Megnézel egy klipet és olyan érzésed van, mintha valami artistaképző promóciós videóját néznéd zenei aláfestéssel. Zeneileg meg ma már kikevernek csomó mindent; meg lehet azt csinálni, hogy beviszed a stúdióba a lemezt, hogy így szóljon a dob, és akkor a megfelelő programokkal pontosan úgy fog szólni. Annak idején ugye erre nem volt lehetőség, mégis tök másképp szóltak a kor meghatározó dobosai.

Pándi Balázs a Quartnak

Milyen volt egy kombó (könnyűzenét játszó kiszenekar) a rockzene megjelenése előtt? Többé-kevésbé ilyen: dob, nagybőgő, zongora, szaxofon és/vagy trombita.

Milyen ma? Többé-kevésbé ilyen: dob, basszusgitár, ritmusgitár, szólógitár.

A dob maradt, a nagybőgőből basszusgitár lett, a zongorát a ritmusszekcióban a ritmusgitár váltotta fel. Ha az ember megfigyeli, hogy hogyan játszottak a gitárosok a torzítás feltalálása előtt, és hogyan az után, jelentős különbségeket vehet észre. Meggyőződésem, hogy a torzított gitár a kisegyüttesekben a fúvósok helyét vette át. Egy gitáros manapság egyáltalán nem úgy szólózik, mint pl. Charlie Christian, sokkal inkább mint egy akkori szaxofonos. Egyszerűen azért, mert a torzítatatlan gitáron nem zengenek a húrok sokáig, nem lehet hangokat hosszan kitartani. Nincs ereje a hangjának, szemben a fúvósokkal. A torzító a gitárból mint szólóhangszerből szaxofont/trombitát csinált. És így utóbbiakat zömmel ki is szorította.

Tudom, hogy leegyszerűsítő a dolog, de szerintem mint tendencia van benne valami.

Nézzük a lehetséges okokat. A dob nélkülözhetetlen. A basszusgitárt könnyebb hordozni és könnyebb játszani is rajta, mint a nagybőgőn. A zongora-ritmusgitár relációra ugyanez igaz. A szólógitárt viszont nem könnyebb cipelni, mint a szaxofont, ráadásul plusz technikát (torzító) is igényel. Itt talán az válhatott döntővé, hogy könnyebb játszani rajta, lehet közben énekelni, és így a hangszeresek a dobos kivételével szinte csereszabatosak lettek. Én sajnálom, hogy így alakult.

És felmerül a kérdés, hogy mi lett volna, ha hamarabb feltalálják az elektromos dobot? Merthogy jelenleg a dob az egyetlen hangszer, ami még mindig akusztikus. Vajon miért tartja magát ennyire? Egy elektromos dob egy sima dobhoz képest szerintem semmivel se szól rosszabbul, mint mondjuk egy szintetizátor egy zongorához képest.

Egy ideje szinte már monomániásan érdekel ez az épület. Több oka is van a dolognak:

• a középkori építészet mindig érdekelt
• elérhető közelségben van (csak 80 km a házunktól)
• gótikus építészetünk legremekebb darabja (főleg, ha csak a megmaradt emlékeket nézzük, bár szigorúan véve a kassai is csak részben maradt meg, erről később)
• annak ellenére a legremekebb, hogy nem is székesegyháznak, hanem plébániatemplomnak épült (tehát nem az egyház, hanem az öntudatos polgárság emelte)
• alaprajzi rendszerében egyedülálló a magyarországi, de a közép-európai gótikában is (sőt, még az európaiban se találtam párját, de ez az én kutatásaim hiányossága lehet)
• itt már írtam, hogy mennyire szeretnék az utolsó szögig megismerni egy középkori templomot, úgy néz ki, ez lesz az
• nincs agyonkutatva: magyar nyelvű monográfia még nem jelent meg róla, szerintem szlovák sem, de ebben nem vagyok biztos

Ez a bejegyzés főleg egy "tudálékos korról" fog szólni, és egy hagyományosan nagyra tartott építészünk hibáiról.

A templom a XIV. század végén kezdett épülni, és a XIX. század második feléig minden viszontagságot átélt nagyobb sérülés nélkül, amikoris restaurálás címszó alatt szinte teljesen lebontották. Amit most látunk, annak kisebb része eredeti, középkori alkotás, nagyobb része az eredetinek hű mása, egy része pedig neogótikus hamisítvány alkotás.

Már említettem az egyedülálló alaprajzi elrendezést. Gótikus épülettől szokatlanul szellős volt eredetileg a belső tere, ritkásan álltak a pillérek, és hiányoztak a külső támívek, valószínűleg ezért (hogy támaszként szolgáljon) a mellékhajó déli oldala elé még a középkorban felépítettek egy előcsarnokot és fölé egy oratóriumot. A restaurálást azzal kezdték, hogy ezt elbontották, mondván, hogy rossz állapotban van. A bontás után megrepedtek a főhajó pillérei, nosza, azt is elbontották, majd egy szabályos, öthajós bazilikaként építették vissza. A déli tornyot a restauráló építész szintén el akarta bontani szerkezeti okokra hivatkozva, de ezt nem hagyták neki, így még ma is áll, szerencsére az eredeti, középkori állapotában.

Ejtsünk néhány szót a kivitelezés minőségéről is. A szentély párkányát, frízét, vízköpőit olyan silány kőből faragták újra (az eredetiek egy részét pedig eladták egy grófnak, aki beépítette az istállójába), hogy már a huszas években darabok hullottak le belőlük, végül az egészet le kellett verni, mielőtt agyonüt valakit. A szentélybelső boltozatának zárókövein lévő díszes faragványok papírmaséból készültek, csavarral rögzítették őket a kőből készült sima (lefaragott?) zárókőhőz. A belső falakat (hogy a falazás egyenetlenségét eltüntessék) cementtejjel vonták be, és erre a bevonatra festették a szabályos "fugákat". (A cement nem hagyja a követ lélegezni, így alatta a kő tönkremegy). Az északi torony barokk sisakjának rézlemez fedését vasszegekkel foltozták (a vas és a réz reakcióba lépnek egymással, így a lukak ott is megnőttek, ahol nem is voltak).

Hogy ki jegyzi ezt az ún. restaurálást? Építészettörténetünk állócsillaga, Steindl Imre.

Végezetül két rajz: az első a nyugati homlokzat felmérési rajza a restaurálás előtti állapotról, a második a restaurálási terv (ami szerencsére csak terv maradt).

Ajánlott olvasmány:

Divald Kornél: A kassai dóm és a Szent Mihály kápolna

Fekete Ilona: Purizmus mint történeti revízió (pdf)

Felhasználtam még a bejegyzéshez Kristína Markušová a kassai dóm legújabb restaurálásáról szóló előadásának kivonatát, ezt linkelni nem tudom, nincs fent az interneten.