'kibaszott ország' kategória archívuma.

Ha esetleg valamilyen erősebb kifejezést kellene használnom, amely valóban elhangzott, habozás nélkül vissza fogom adni, pontosan úgy, ahogy elhangzott. A körülírást vagy a kipontozást a legostobább képmutatásnak tartom. Ilyen szavakat még a parlamentekben is használnak.

Helyesen mondotta valaki, hogy a jól nevelt ember mindent elolvashat.

Jaroslav Hašek a Švejk – egy derék katona kalandjai című könyve első részének utószavában

Most, hogy a Zöld Nyúl Nyíl miatt teljes hosszában feltúrják Miskolcot, azt hiszem, különösen aktuális az alábbi szemelvény:

A költségvetésben a földalatti vasútra is biztosítottak keretet.

…vajon nem lehetne-e az egész vasúti vonalat a városon keresztül az utcák színe alatt, mint egy alagútban vezetni… – írja a pénzügyminiszteri levél.

Nem lehetett, mert a város nem járult hozzá, ui. nem találták meg a módját a föld alatti tulajdon telekkönyvezésének.

PORKOLÁB László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919. Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár és Országos Műszaki Múzeum Központi Kohászati Múzeuma, 2003. 146. p.

Már akkor is a jogászok rontottak el mindent. Manapság is nap mint nap tapasztaljuk, hogy a jogi problémákon nehezebb úrrá lenni, mint a műszakiakon. És ezek nevezik magukat nagy büszkén doktornak.

Tisztelet a kivételnek.

A Bookline-on egyes cd-ket meg lehet kapni ee-verzióban is.

Mi is az EE verzió?

Annak érdekében, hogy a vásárlók minél kedvezőbb áron juthassanak hozzá a CD-khez, a lemezkiadók folyamatosan keresik a megoldásokat. Egy ilyen kezdeményezés az úgynevezett EE (Eastern European) verzió bevezetése. A CD tartalma teljesen megegyezik a normál nemzetközi verzióéval. A különbség mindössze annyi, hogy a csatolt CD füzet (booklet) csak 4 oldalas, s így nem tartalmazza azokat a dolgokat, amik a normál nemzetközi verzió több oldalas füzetében esetleg benne vannak.

Az EE verziós CD-k borítóját külön jelöléssel látják el, és ami a lényeg: az áruk jóval kedvezőbb.

http://bookline.hu/news/news.action?id=987

(Magyarul kb. egy fénymásolt borítós másolt cd-t, kapunk. Hiszen annak is megegyezik a tartalma a normál nemzetközi verzióéval)

Nézzük meg ezt a jóval kedvezőbb árat egy találomra kiválasztott cd-n:

Pearl Jam: Backspacer 5501 Ft (akciósan!), ee verzióban 3031 (szintén akciósan). Valóban kedvezőbb.

De azért nézzük meg azt is, hogy a normál változat mennyibe kerül az Amazonon:

12$. (Kb. 2300 Ft.) Akciósan.

Itt megjegyezném, hogy az említett Backspacert még ősszel felfedeztem a Cora katalógusában 2000 Ft-ért. Nekem nagyon bejött az album, azt gondoltam, ennyiért megveszem. Sajnos a Corában sehol se találtam. Segítséget kértem egy eladótól, azt mondta, menjek a vevőszolgálatra. Odamentem, álldogáltam pár percig, arra várva, hogy a hölgy befejezze a telefonálást. Nem fejezte be, eljöttem, nem vettem cd-t. Én megpróbáltam. Utána pár héttel később újra a Corában jártunk, és tök véletlenül megtaláltam a 2000 Ft-s Backspacert. Két összeragasztott kartonlap között egy korong. Nem vettem meg.

Olvasom ezt a cikket az indexen:

Átlag 110 napot csúsznak a cégek a fizetéssel

Különösen igaz ez az építőiparra, ahol az átlagos egyezményes fizetési határidő már most 65 nap, a nyáron mért 54 nap helyett. A folyamat elérte a beszállítók lehetőségeinek határát, a kényszerhitelező cégek jelentős része sajnos nem éli meg a tavaszt – jósolják a közleményben.

Saját bőrömön érzem a dolgot. Ha a szüleim nem tudnának anyagilag kisegíteni, már lehúzhattam volna a rolót, egyszerűen azért, mert bár munkám van, fizetni senki se fizet rendesen. Álljon itt a szégyenfal:

  • Nagy Bálint és Tsai Építészirodája: 2001-ben (!) csináltuk meg nekik a Hajós utca földszintjének ortofotóját, azóta nem fizették ki, 240 000 Ft. Már bíróság elé került az ügy, egyelőre semmi eredmény.
  • (a többi közben fizetett, így töröltem őket)

Az utolsó kivételével persze már adóznom kellett ezekből a pénzekből, amiket még meg sem kaptam. Meg alvállakozókat fizetni. Ahogy Mérő László írja az Élő pénz c. könyvében, a pénz nem boldogít, de az biztos, hogy a tartós pénzhiány boldogtalanná tesz. Én is érzem magamon, hogy ez a helyzet felőrli az idegeimet. Egyszerűen semmihez sincs kedvem. Hétfő óta rajzolom egy parasztház felmérési tervét, de nem haladok vele, mert annyira tönkretette a munkakedvemet az, hogy az elmúlt hónapokban gyakorlatilag ingyen dolgoztam. Már szinte csak Sisters Of Mercy-t meg hasonló sötét zenéket hallgatok és poszt-apokaliptikus filmeket nézek. Ahhoz, hogy a közüzemi számlákat fizetni tudjuk, hozzá kellett nyúlni a részvényalapú lekötött pénzünkhöz, amit ebben a helyzetben csak veszteséggel tehettük meg. Ki akartunk menni a Király-hegyre, nyamvadt 240 km oda-vissza, de nincs pénz benzinre. Ma játszik az Alice In Chains Bp-n, el akartam menni, és utána hétvégén az egyik legjobb barátom 30 szülinapját megünnepelni, a Hoepfer Guido-kiállítást megnézni meg esetleg Honek-ker próbát tartani, de nincs pénz se koncertjegyre, se benzinre. Hónapok óta abban a reményben élek, hogy most már biztos napokon belül utalják a pénzt. De hiába telefonálgatok folyamatosan, csak ígéreteket kapok, vagy még azt se. Nagyon rossz ez az állapot. Nemhiába tartozik a főbenjáró bűnök közé a munkások bérének visszatartása.

Ez a szégyenfal itt marad addig, amíg nem fizetnek az illetékesek. Amint fizetnek, törlöm a nevüket.

Tegnap megpróbáltunk elmenni távolsági busszal Miskolcról Sajóvámosra. A jegy kettőnknek kb. 500 Ft lett volna. A sofőr nem tudott ötezresből visszaadni. Vasárnap lévén az ország harmadik legnagyobb városának buszpályaudvarán minden zárva volt, csak egy büfé és a wc nem. Se a büfében, se a wc-ben nem tudtak mit kezdeni az ötezressel. Van ott egy bankautomata is, megpróbáltunk kivenni egy ezrest, de ötezres volt a legkisebb kiadható címlet. Visszamentünk a buszhoz, a sofőr széttárta a kezét, neki mennie kell, és ment. Mi meg maradtunk. Így próbáljon meg az ember tömegközlekedni. Hazamentünk a kocsiért, és elmentünk azzal.

Amikor Nagy-Magyaroszág-matricát látok egy autón, kedvem lenne tulajdonosától megkérdezni, tudja-e, milyenek voltak az etnikai viszonyok 1918 előtt. Inkább a Teleki-féle nemzetiségi térképet tenné ki, vagy akármelyik bécsi vagy Prágában kiadott korabeli térképet! Akkor tudná, hogy például már 1848 előtt román többség volt Erdélyben. Hogy hol húzódott a szlovák-magyar nyelvhatár. Megszámolták-e a matricán, hogy nem 64 vármegye, hanem 63 volt és egy corpus separatum, Fiume városa? Amely közös, ne féljünk a szótól: multikulturális alkotása volt a monarchiának, olaszokkal, horvátokkal, magyarokkal, osztrákokkal.

http://reakcio.blog.hu/2008/12/10/nem_latom_a_tavlatos_gondolkodast_interju_solyom_laszloval

Jó tudni, hogy az ország elnöke is hasonlóan gondolkodik a témában, mint én.

Először is, ezeknél az alapoknál nem képződik kamat. A hozam gyakorlatilag árfolyamnyereség: amikor az ember berakja a pénzét, akkor az alapban az alapegység X-en áll. Amikor kiveszi, X+n-en. Az n a nyereség.
Azonban ezek az alapok lefelé is mozoghatnak (vagyis az n negatív szám is lehet).
Tegyük fel, hogy nekem bent van 100e Ft-m, amit akkor raktam be, amikor az alap 100 egységen állt. Közben sajnos lefelé megy az alap értéke, mondjuk 80-ra. Nekem szükségem van 50e Ft-ra, tehát kiveszem. Szerencsére nemsoká lett pénzem, és még ugyanúgy 80-on áll az alap, gyorsan visszarakom azt az 50e Ft-t. Utána felfelé megy az alap, ugyanúgy eléri a 100 Ft-t, megint szükségem van a pénzre, mondjuk mind a 100e-re, tehát kiveszem. A logika azt súgja, hogy nem nyertem, de nem is veszítettem semmit, hiszen amikor beraktam az elején a pénzem, ugyanúgy 100-on állt az alap, mint most, amikor az egészet kiveszem.
De a mai magyar realitás nem ez: mivel utoljára 80-on állt az alap, amikor pénzt raktam bele, és 100-on vettem ki, ezt a magyar törvények kamatnak tekintik, és kamatadót szabnak ki rá. Nem tudom, érthető voltam-e: nulla forint bevételem képződött, de adóznom kell "belőle".
Ha már kamatadót vetnek ki az ilyen alapokra is, az lenne a logikus, hogy az esetleges árfolyamveszteséget (negatív hozamot) is csökkentsék a kamatadó mértékével.

Az aktuális HVG-ben van egy cikksorozat a magyar természettudományos oktatás (siralmas) állapotáról. Mint félig-meddig mérnökembert, mélységes szomorúsággal töltött el az olvasása. Eszembe jutott, hogy kb. tavaly ilyenkor, amikor a kiállításunk volt a Kós Házban, akkor vetítettünk képeket is, többek között ezt is:

Utána odajött hozzám idősebb kollégám, Szőke Laci bácsi, hogy erről a képemről eszébe jutott a gimnáziumi fizikatanára, Vermes Miklós, akiről készült egy hasonló kép, hallottam-e róla. Sajnos nem, úgyhogy Laci bácsi kölcsönadott nekem egy könyvet, ami róla szól. Nagyon érdekes olvasmány volt, kivételes egyéniség lehetett Vermes tanár úr. Az én szívemet különösen megdobogtatta hegymászótörténeteinek olvasása, illetve hogy a diákjainak is szervezett rendszeresen túrákat. De persze mindez nem lett volna elég, ha nem lett volna kiváló tanár. Manapság a középiskolában való tanításnak nincs túl nagy presztízse, pedig lássuk be, hogy egy jó középiskolai tanár rengeteg ember későbbi sorsára lehet hatással. (Meg egy rossz is, csak más előjellel).

És végül az ominózus kép Vermes Miklósról:

Az egy dolog, hogy 530 fölött van a vizes, papírpoharas sör, az egy másik dolog hogy pincér mint olyan nem létezik egy sok száz négyzetméteres asztalokkal telezsúfolt kőplaccon, és az egy harmadik dolog hogy az üreseket 2 óránként viszi el egy láthatóan végletekig frusztrált kamaszlány. Akit zavar a tele hamutartó látványa, ezért a legritkább esetben nyúl csak hozzá.
Ezen túllépünk, mert jó helyen van, kék az ég, nem látszanak a parkban élő törzsvendégek, meleg van, szar a meló amúgy is.
Meg azon is, hogy bejárunk 50 métereket, hogy aztán tálca nélkül, a rövidgatyánk zsebébe is kólásüveget dugva hordjuk ki a pultnál megvásárolt "élvezeti cikkeket". A pultban 6 fő fáradt, elgyötört, üres tekintetű humánerő, akiknek mindig akad valami fontosabb tennivaló – háttal a vendégeknek – mint hogy odadobjanak egy "mondjad!"-ot.

Majd egy hozzászólás, miután több kommentező felvetette, hogy nem kötelező oda járni, ha ennyire szar:

Mindenkinek mondom, aki azzal jön, hogy nem muszáj a Gödörbe járni, ha nem tetszik: azért ez nem így működik. A Gödör azon kevés bpi szórakozóhely közé tartozik, ahova érdemes annak járnia, aki a budapesti fiatal életérzésben benne akar lenni. Nyilván minden környékbeli gimis és itt tanuló egyetemista ilyen. Ettől még nem lenne szükségszerű, hogy hülyeként kezeljék a vendéget. A lényeg, hogy de, muszáj a Gödörbe járni, mert helyette vagy otthon ülsz és nem szocializálódsz, vagy kénytelen vagy egészen más ízlést kialakítani. :)

Amikor ilyeneket olvasok, annyira boldog vagyok (meg amúgy is), hogy elköltöztem abból a városból.

http://homar.blog.hu/2008/05/30/ezer_forintert_vizelt_a_godor_klubban?fullcommentlist

A bebop.hu nem politizál, de most olvastam két annyira felháborító adatot a HVG-ben, hogy meg kell osszam őket veletek.

1. Egy 2007. áprilisi felmérés szerint az ország lakossága a felmérést megelőző 12 hónapban 27,74 milliárd forintot költött hálapénzre. Magyarul ekkora összeg vándorolt adómentesen az orvosok zsebébe. Ez szerencsére 2008. februárra 20,97-re mérséklődött, de még így is brutális mennyiség.

2. A 15-74 éves korosztályon belül (7 718 000 fő) a foglalkoztatottak száma csak 3,9 millió. Ebből kb. 1,6 millió minimálbérre van bejelentve, tehát nem fizet adót. Magyarul Mo-n kisebbségben vannak az adó- és járulékfizető polgárok (ha a forgalmi jellegű adókat nem nézzük).

 (Én bevételtől függetlenül minden hónapban kicsengetek az államnak kb. 50e Ft-t, plusz minden bevételem egynegyedét.)

Úgyhogy a vasárnapi szavazáson asszem írok egy negyedik kérdést a szavazólapra, és azt ikszelem be, mert minden más megoldással valamelyik politikai párt táborába sorolnának be a bölcs elemzők, márpedig az egész bagázstól hányok.




Névjegy

A bebop.hu blog blog kibaszott ország kategóriájának archívumát böngészed.

Hosszabb bejegyzések csonkítva. Kattints a címen a teljes bejegyzés megjelenítéséhez.

Kategória