'kérdés' kategória archívuma.

legendák szólnak Aphex Twin közönséget hülyére vevő, dadaista akcióiról, amikor koncert címén berak egy cd-t, majd nekiáll újságot olvasni
http://quart.hu/cikk.php?id=3118

Amikor 1998-ban a Massive Attack előzenekaraként láttam a Neot koncertezni, és a (halál ellenszenves) tagok halál komoly arccal tekergették a potmétereiket, miközben szólt a cd-ről jól ismert konzervzene, valami ilyesmi jutott nekem is az eszembe: hogy ezzel az erővel berakhatnák a cd-t is (lehet, hogy így is volt). Igaziból azóta se tudom, mi értelme van ebben a műfajban koncerteket tartani, amikor a zene úgyse nevezhető élőnek.

Egyetlen kivételt a praxisomban Dj Krush képezte, aki a cd-ihez képest valóban új minőséget tudott létrehozni a lemezjátszóival, amikor a Planetáriumban láttuk.

Az általam igen kedvelt (és épp most is hallgatott) Massive Attack is érezheti ezt az ellentmondást, mert bár az első lemezük nagyrészt hangmintákra épül, élőben azokat a számokat is hangszeresen adják elő (nagyon jól).

Brekklám

Próbaképp regisztráltam az oldalt AdSense-be. Réka szerint az én látogatottságom mellett ez olyan, mintha úgy várnám a lottóötöst, hogy nincs is szelvényem. Igaza lehet, de egy próbát megér.

A magas-tatra.hu-val több értelme lenne a dolognak, de azt meg meg akarom hagyni nonprofitnak. Kérdés, hogy az az oldal is nonprofit-e, ami legalább annyi pénzt termel, mint amibe kerül. Szerintem igen, szóval ilyen alapon mehetnének a Google-reklámok, mert jelenleg zsebből finanszírozzuk az oldalt. Szerintetek?

Mindenki ismeri a polaroid igazolványkészítést: bemegy a ember a fényképészhez, leül egy székre, a fényképész exponál egyet, majd a végtermék négy fotó egy papíron. Én azt gondoltam volna, hogy a négy fotó tök egyforma, de Réka felhívta rá a figyelmemet, hogy nem így van. Mivel nem hittem neki, beszkenneltem és egymásra raktam a négy képet, és amint lentebb látszik, neki van igaza. Már csak azt szeretném tudni, hogy hogy lehet ez?

  • latin: tuberosa (‘gümős’) > tubarózsa
  • görög el.: peronoszpóra > fene rossz pora
  • török: kara katna (‘fekete madár’) > kárókatona
  • szláv: samostrel (‘magától lövő’) > számszeríj
  • szláv: cintorín (‘temető’) > cinterem
  • latin: capitulum (‘fejecske’) > káptalan
  • német: Durchdefekt > durrdefekt
  • orosz: фуфайка (fufajka) > pufajka
  • angol: Gem-kapocs (‘ékkő’, a gyártó nevéből) > gémkapocs
  • cigány: hohano (‘csaló, hazug’) > hóhányó
  • német: Ober-Enns > Óperenciás-tenger

Forrás: wikipédia: népetimológia

Ezek baromi viccesek, tudtok még ilyeneket?

Wikipedia:

http://code.google.com/p/wikipedia-iphone/

It’s the warm fuzzy feeling of having the sum of all human knowledge in your pocket. It’s the hitchhiker’s guide to the galaxy realised. EDGE is slow; search is slow; you’re abroad, in a plane, a tunnel, or on top of a mountain. You have an iPod Touch.

Jónak tűnik. Csak épp 2 giga.  Próbálta már valaki?

Tátra-hegymászókalauz:

http://www.tatry.nfo.sk/offline.html

Letöltve egy exe-fájl, de a tartalma html. Ehhez csak az iPod Safarijában az offline böngészést kéne megoldani (amire tuti van megoldás, csak lusta vagyok keresgélni).

Tekintsétek meg egymás után az alábbi két oldalt:

www.magas-tatra.hu (az én oldalam)

www.tatranet.hu (semmi közöm az oldalhoz)
Direkt nem teszek rá linket, mert nem akarom, hogy a statisztikából idetaláljanak, legyetek kedvesek kopipésztelni. Köszi.

Most mondjátok meg, hogy lehet az ilyen emberekkel elbánni úgy, hogy ne süllyedjek a szintjükre? És akkor arról még nem is beszéltem, hogy amikor a wikipédiában a Magas-Tátra szócikkhez beraktam a linkek közé az oldalamat (mint a Magas-Tátra magyar honlapja), pár nappal később az ő linkjük is megjelent az enyém fölött, mint "a Magas-Tátra magyar portálja". Haha.

Baljós előjelek

Wash away us all, take us with the floods

New Orleans Is A Dying Whore

Nem kísértetiesek kicsit ezek a sorok egy New Orleans-i énekes szájából, még a Katrina előtti időkből?

Az Élet Nagy Kérdései

Az ember testhőmérséklete normál állapotban ugyebár 36-37 °C. Ezért van az, hogy ilyen hőfokú vízben kellemesen érezzük magunkat.

De miért pusztulunk meg, ha a levegő ennyi fokos körülöttünk?




Névjegy

A bebop.hu blog blog kérdés kategóriájának archívumát böngészed.

Hosszabb bejegyzések csonkítva. Kattints a címen a teljes bejegyzés megjelenítéséhez.

Kategória