bebop.hu blog

Tegnap értem haza egy (kis megszakítással) másfél hónapos távollétből, és bár nem menő dolog blogon dalszöveget idézni, mégis megteszem:

Csak turistának jó a világban,
soha nem állni, csak menni, hátha
közbejön egyszer valami fontos
mondjuk kihívnak a telefonhoz.
Amúgy meg várni hátha majd most hoz
az élet olyat, hogy halál a vége,
ott nem emlékezni másra csak szépre.

Ezt a számot amúgy azért is szeretem, mert említik benne Ziggy-t is, kedvenc előadóm kedvenc alteregóját, akinek a nevét egy időben én is használtam az interneten.

(Az idézet utolsó három sora amúgy Chris McCandless-re – azaz Alexander Supertrampre – is vonatkozhatna. Vagy akár az egész.)

Ettől a félévtől óraadó oktató lettem a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Szakán. Az első órán elgondolkodtam rajta, hogy mit mondanék, ha be kéne mutatkoznom. Végül nem történt meg a dolog (mármint a bemutatkozás), de ha már kigondoltam, leírom ide :-) (Persze nem pont így mondtam volna el.)

Talán az egész azzal kezdődött, hogy az óvodában ház volt a jelem. A következő kapcsolatom a szakmához az általános iskola alsó tagozatához és a Legóhoz köthető. Már akkor is magamnak való gyerek voltam, többnyire egyedül jártam haza az iskolából gyalogosan, és megfigyeltem és tipizáltam a tetőformákat, majd otthon Legóból megépítettem őket. (Öt típust különböztettem meg: a nyeregtetőt, a kontyolt tetőt, a sátortetőt, a csonkakontyot, és a füstlikas tetőt. Azt persze csak az egyetemen tanultam meg kb. 10 évvel később, hogy ez a nevük. Emlékszem, a csonkakonty volt a kedvencem, most meg már azt utálom a legjobban.)

A következő emlék éppen Debrecenhez kötődik: elsős gimnazista korunkban osztálykiránduláson meglátogattuk a Debreceni Egyetemet. Ott mondta Tomca barátom, hogy ő nem ide fog jönni, merthogy építész lesz. Hú, gondoltam, tényleg, az egy király szakma. Arra is emlékszem, hogy ez a beszélgetés a főépület jobb oldali főlépcsőházában zajlott. (Tomcából aztán jogász lett.)

Utána eléggé link voltam a gimnáziumban, nem tanultam rosszul, de nem voltam kimagasló sem, így azt gondoltam, hogy építésznek már úgysem vennének fel, majd leszek valami más, nem is foglalkoztam a dologgal. Aztán harmadikban mondta Réka (aki azóta a feleségem), hogy ő építész szeretett volna lenni. Akkor jutott eszembe, hogy tényleg, talán nincs még minden veszve, belőlem is lehet még az. Arra is emlékszem, hogy ez a konkrét eset is egy egyetemen történt: a Miskolci Egyetem sportcsarnoka mellett. (Réka aztán irodalmár lett.)

A Műegyetemen aztán kiábrándultam az építészetből, az utolsó években már egyáltalán nem akartam építész lenni, sőt Miskolcra hazajönni sem. Aztán emlékszem, amikor hazamentem a diplomavédésemről, és ültem a romok fölött, rájöttem, hogy mégis építész akarok lenni, ráadásul Miskolcon. Talán már másnap fel is mondtam az akkori munkahelyemen.

A szakmához egyébként még mindig kissé ambivalens a viszonyom. Tervezni szeretek, de nem szeretek a szakmáról beszélgetni, szaklapokat, építészeti honlapokat nézegetni, stb. Nem véletlenül választottam az egyik kiállításon mottómul azt, hogy “Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?”

Jobban érdekel Vitruvius és Villard de Honnecourt, mint az összes kortárs sztárépítész együttvéve.

Jelenleg afféle tudós-építész szeretnék lenni: aki egyszerre kutató és praktizáló építész.

(Így a végére érve már látom, hogy elkalandoztam, és élesben valószínűleg nem ezeket mondtam volna, pláne nem az utolsó néhány gondolatot.)

Ma még viszonylag enyhe idő uralkodik a Kárpát-medencében: a ködös, nyirkos területeket kivéve (ahol alig emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet) ismét 10°C fölé emelkedett a hőmérő higanyszála.

http://index.hu/belfold/2011/01/17/leporolhatjuk_a_silecet_es_szankot/

Ha az időjárás-jelentés “helyenként ” esőt, vihart, ködöt jósol, az mindig Miskolcon van. Most is: kb. 1 fok van, és nyirkos minden. Amikor még Budapesten laktam, kimondottan szerettem ezt a ködös időt. Egyrészt ott ritkábban volt ilyen, másrészt egy kivilágított nagyvárosnak jobban is áll, mindig olyan Blade Runner hangulatom lett tőle (főleg a narancssárga ég miatt).

Ezt képet ennek a hangulatnak az illusztrálására csináltam még 2000-ben, az új Pentax MZ-M (természetesen analóg) gépemmel a Kármán kolesz tetejéről:

Itt Miskolcon viszont nem az igazi. Egyrészt ősszel-télen a mi környékünkön (a Sajóhoz közel) nagyon gyakori a köd, másrészt itt inkább olyan hangulatom lesz tőle, mintha az ipari forradalom korában lennék Angliában. Egy pár napig van hangulata, de heteken át (mint most) már sok.

Tegnap este vettem (egyebek mellett) 2 üveg sört. Beraktam őket a táskámba még a pénztárnál (válltáska, a MacBook volt benne, meg töltő, egér, újság). Egy kicsit egymáshoz koccantak (tényleg minimálisan), és az egyik üvegnek levált az alja, és a teljes tartalma belefolyt egy pillanat alatt a táskába, ami ugye vízálló, így nem folyt ki belőle. Ráadásul ahogy vettem ki a törött üveget, el is vágtam a kezemet, jól összevéreztem mindent. A MacBookot azonnal kivettem, a tokjából is, szerencsére a tok megvédte. Az egér meg a töltő viszont úszkált egy darabig a sörben, a töltőnek nem lett baja, hála a kompakt designnak, az egeret még nem próbáltam. Szerencsére a pénztárosnő tök rendes volt, adott papírtörlőket meg az ujjamra steril törlőkendőt, meg egy szatyrot is, meg szólt a mögöttem állóknak, hogy elnézést, szíveskedjenek másik pénztárhoz fáradni. A töltőt beraktam a kabátzsebembe, a gépemet tok nélkül a hónom alá csaptam (szerencse, hogy nem esett az eső), az összes söráztatta dolgot meg beraktam abba a szatyorba, aztán a cimbimnél (akihez mentem) beáztattuk őket a fürdőkádba. Jó szar volt az egész, de lehetett volna sokkal rosszabb is, szóval ezúton is szeretém megköszönni a pénztárosnőnek a segítő hozzáállást (Interspar, Allée), illetve mindenkinek javaslom, hogy szállításhoz tegye a gépét second skinbe.

Most egész héten Budapesten vagyok, egyben akarom lenyomni az összes vizsgámat (hatból öt már kész). A vizsgák szünetében a könyvtár központi olvasójában ücsörgök és próbálok dolgozni ill. tanulni. Nagyon hangulatos hely, nem is értem, miért nem voltam itt többet még “rendes” egyetemista koromban. Mondjuk valószínű azért, mert csak a végén lett laptopom, ami azért nagyon hozzájárul a komfortérzethez (az egyetemi wifivel együtt :-))

Tök jó lenne, ha Miskolcon is lenne egy ilyen hangulatos olvasóterem. Ilyen neogótikusat nyilván nem lehetne építeni 2011-ben, de valami XIX. századi gyárcsarnokból ki lehetne alakítani egy jót.

Amióta Coloradóban jártam, más szemmel nézem a South Parkot, ugyanis többször felfedezek benne ismerős helyszíneket.

Pl. itt van ez a kép, amikor Cartmanék elindulnak Szomáliába kalózkodni:

és itt van egy kép, amit én csináltam a reptéri busz ablakából:

…nagyjából három óráig.

A parkban találtam, és úgy látszott, nincs jól. Ezért hazahoztam, hogy megmentsem. (Megtartani nem akartam, hiszen védett, csak kicsit helyrehozni.)

Itthon azonban úgy tűnt, igenis jól van, és elég hamar elege lett a ládából, szabadulni akart. Megsajnáltam, és mivel ekkor már elég aktívnak tűnt, visszavittük oda, ahol találtam.

Hihetetlenül aranyos állatka. Kóficnak is tetszett – folyton nyalogatta a száját, a parkban be is akarta kapni, az sem zavarta, hogy megszúrták a tüskék. :-D

Ma megjelent a beszámoló a hivatalos Sketchup-blogon az eseményről, itt olvasható:

http://sketchupdate.blogspot.com/2010/09/recap-of-3d-basecamp-2010.html

Kiemelnék belőle egy pár perces kis videót, ami elég jól visszaadja a rendezvény hangulatát (és én is feltűnök benne egy-egy pillanatra):

Frissült a rendezvény honlapja is, többek között felkerült egy galéria, és rövid beszámolók az Unconference-ről:

http://sites.google.com/site/3dbasecamp2010/

Végre én is rendbetettem a kint készült fotóimat, és feltöltöttem egy témák szerinti válogatást belőlük:

http://www.flickr.com/photos/bogarpat/collections/72157624885491629/

Valamennyire ide kapcsolódik, hogy hétfőn előadást tartok a Debreceni Egyetemen Virtuális értékmentés: a Diósgyőri Vasgyár és a Google címmel.

(Chicago, O’Hare Airport)

Végülis úgy néz ki, minden simán ment, megvan a denveri gépre a beszállókártyám (bár a hölgy nem talált először a rendszerben, aztán megkérdezte, hogy a frankfurti géppel jöttem-e, és akkor ezt ráírta tollal a kártyára, nekem nagyon gyanús, hogy még Bp-n meg kellett volna kapnom ezt a boarding pass-t), és a vámnál se csesztettek. Mondtam, hogy pár cereal bar van nálam, megkérdezték, hogy nothing fresh, ezzel a kaja-téma kipipálva.

Nem tréfálnak amúgy. Ma háromszor kellett kivennem a laptopot a zsákomból, levennem a cipőmet, az órámat és az övemet, és kipakolnom a zsebeimet. Frankfurtban egy alig érthető akcentusú úr kérdezett ki a beszállás előtt aztán nyomott egy matricát az útlevelemre, utána közvetlen a beszállásnál még egy hölgy is feltett kérdéseket, aztán a repülőgépen ki kellett tölteni azt a bizonyos kérdőívet. Leszállás után megint kikérdeztek, szerencsére amikor kérdésre mondtam, hogy építész vagyok, nem akadékoskodtak tovább :-) Majd ujjlenyomatot vettek az összes ujjamról, és a retinámat is lefotózták.

Aztán a csomagomat magamhoz kellett venni, utána jött az a pult, ahol a gépen kitöltött kérdőívet kellett odaadni. Gondolom itt néztek volna bele a csomagba, ha van valami.

Otthoni idő szerint pénteken este hétkor indultam Miskolcról. Az ún. IC (amire 400 Ft helybiztosítás nélküli pótjegyet kellett venni) 25 perces késéssel indult, a 2 órás úton még összeszedett további kb. 30 percet, majd Rákos előtt leszakadt a felsővezeték. Kiszálltunk a szakadó esőbe, elbotoráltunk a legközelebbi buszmegállóba, ami előtt az úton egy nagy, de nem kikerülhetetlen pocsolya volt. Többnyire a taxisok meg a buszok nem kerülték ki, beterítve mindenkit. Szép búcsú az országtól.

Most otthoni idő szerint szombat 23:14 van, elvileg otthoni idő szerint vasárnap 2:30-kor érek Denverbe. Onnan Bouldert még kb. egy órányira tippelem. Jó hosszú út, remélem, megéri.

Közben szólítottak a hangosbeszélőn, híres vagyok :-) Vicces volt, ahogy ameriakiul próbálták kimondani a nevemet, “Zoltan err… maybe Bíröszki”, eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy én vagyok :-) Szerencsére semmi komoly, csak valaki helyet akart velem cserélni.

Baromi fáradt vagyok, mint aki nem aludt egy napja. Ami majdnem így is van.

Ezt egy boeing747 (gyerekkorom csodalt repulogepe) fedelzeten irom Chicago fele kozeledve, gomboccal a gyomromban. A gomboc oka egyreszt az, hogy nem Chicago a celom, hanem Denver. A jegyemen annyi van, hogy departure: Frankfurt, arrival: Denver, one stop, change aircraft enroute, meg a jaratszam. Chicagorol egy szo sem, de az adott szamu jarat oda megy, es denveri beszallokartyat nem is kaptam.
A gomboc masik oka a vam. Ki kellett toltenem egy nyomtatvanyt, amin volt egy olyan kerdes, hogy vannak-e nalam novenyek, zoldsegek, gyumolcsok, magvak, etel, rovarok. Ez az egesz egy kalap ala veve. Mivel van nalam par energiaszelet, az igent ikszeltem be, szoval szamithatok egy kis vegzalasra. Mikozben a denveri repulorol semmit se tudok, azt se, hogy beszallokartya hianyaban hogy jutok fel ra. Az a fura, hogy a jaratszam elvileg ugyanaz, mint ennek, amin most ulok.