bebop.hu blog

A Kossuth utcai templomtoronymászás után újabb érdekes helyre sikerült feljutnom. Megbíztak ugyanis minket a sárospataki gótikus templom tető- és toronyrekonstrukciójával. A héten két napot ott töltöttem, és szerintem elég érdekes képeket sikerült csinálnom. Egyrészt az alacsonyan sütő téli napfényben úszó templombelsőről, másrészt a hatalmas (kb. 20*40 m alapterületű), sötét padlásról (15″-es expozíciókkal), harmadrészt a tetőkibúvókon kibújva a városról. A legérdekesebb azonban a “mit lát a zárókő” sorozat. A középső boltmező közepén van egy viszonylag nagy nyílás. Régen ott lógatták le a csillárt, most meg a reflektorokat. A reflektorok miatt nem lehetett rendesen fotózni, ezért azt csináltam, hogy a fényképezőgépet rákötöttem egy hevederre, időzítőre és sorozatfényképezésre állítottam, lelógattam, és forgattam. A legérdekesebb képeket feltöltöttem a Flickr-re:

http://www.flickr.com/photos/bogarpat/sets/72157625900467609/

A galéria egyik képén én vagyok látható, amint majdnem teljes harci díszben felmászok az ácsszerkezetre, hogy meg tudjam mérni a fenti elemeket is.

Ma még viszonylag enyhe idő uralkodik a Kárpát-medencében: a ködös, nyirkos területeket kivéve (ahol alig emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet) ismét 10°C fölé emelkedett a hőmérő higanyszála.

http://index.hu/belfold/2011/01/17/leporolhatjuk_a_silecet_es_szankot/

Ha az időjárás-jelentés “helyenként ” esőt, vihart, ködöt jósol, az mindig Miskolcon van. Most is: kb. 1 fok van, és nyirkos minden. Amikor még Budapesten laktam, kimondottan szerettem ezt a ködös időt. Egyrészt ott ritkábban volt ilyen, másrészt egy kivilágított nagyvárosnak jobban is áll, mindig olyan Blade Runner hangulatom lett tőle (főleg a narancssárga ég miatt).

Ezt képet ennek a hangulatnak az illusztrálására csináltam még 2000-ben, az új Pentax MZ-M (természetesen analóg) gépemmel a Kármán kolesz tetejéről:

Itt Miskolcon viszont nem az igazi. Egyrészt ősszel-télen a mi környékünkön (a Sajóhoz közel) nagyon gyakori a köd, másrészt itt inkább olyan hangulatom lesz tőle, mintha az ipari forradalom korában lennék Angliában. Egy pár napig van hangulata, de heteken át (mint most) már sok.

Ma megjelent a beszámoló a hivatalos Sketchup-blogon az eseményről, itt olvasható:

http://sketchupdate.blogspot.com/2010/09/recap-of-3d-basecamp-2010.html

Kiemelnék belőle egy pár perces kis videót, ami elég jól visszaadja a rendezvény hangulatát (és én is feltűnök benne egy-egy pillanatra):

Frissült a rendezvény honlapja is, többek között felkerült egy galéria, és rövid beszámolók az Unconference-ről:

http://sites.google.com/site/3dbasecamp2010/

Végre én is rendbetettem a kint készült fotóimat, és feltöltöttem egy témák szerinti válogatást belőlük:

http://www.flickr.com/photos/bogarpat/collections/72157624885491629/

Valamennyire ide kapcsolódik, hogy hétfőn előadást tartok a Debreceni Egyetemen Virtuális értékmentés: a Diósgyőri Vasgyár és a Google címmel.

Prasivá 2010.08.20. 12-17, originally uploaded by Bereczki Zoltán.

Akkor a távoli hegyek után most legyenek hazaiak is. Még a nagy utazás előtt nekivágtunk az Alacsony-Tátra gerincnek. Nagyon szép túra volt, amerre ellátni, hegyek vannak. Sajnos egy nappal hamarabb hazajöttünk, mert rájöttünk, hogy nagy cuccal ez sok.
Ami hasznos tapasztalat volt:
1. A györk-alji menedékháznál nem engedték, hogy kint aludjunk, pedig ez ellentmond a nemzeti park szabályzatának. Ráadásul a chatár jó bunkó volt.
2. A gyömbér alatt lévő háznál is lehet kint aludni, ha bent már nincs hely, és kutyát is be lehet vinni.
3. Szlovákiában kiválóan lehet stoppolni. Amikor próbáltam visszajutni a kiindulóponton hagyott kocsihoz, először egy hippiszerű pár vett fel, szinte azonnal. Angolul is tudtak. Másodszor két cigány, valószínű apa és fia, egy rozzant Skodával. A fiú angolul is tudott. Nagyon kedvesek voltak amúgy, megkínáltak vodkával, cukorkával, beszélgettünk, és oda vittek, ahova kértem.
Galéria itt:
http://www.flickr.com/photos/bogarpat/sets/72157624852611889/

A múltkori bejegyzésem hatására kiderült, hogy nemcsak minket érdekel ennek a városrésznek a jövője. Többen (ketten :-) írtak, hogy nagyon jó az ötlet, találkozzunk és beszélgessünk. Így sikerült megismerkedni Dáviddal és feleségével, aki amúgy kollegina; illetve a Factory Aréna dolgozóival.

A Google-pályázat határideje is eljött, az alábbi linkekre kattintva lehet megnézni a pályaművünket:

modellek

modellfotók, fotók

és a videó:

Beszéltem a témáról Olajos Csabával is, aki könyvet írt a kolóniáról. A következő nagyobb megmozdulás valószínűleg egy kiállítás lesz április végén. És ezúttal is köszönöm neki, hogy a könyv két utolsó példányából az egyiket nekem adta.

Van Miskolcnak egy része, ami már gimnazista koromban is nagyon tetszett, azóta meg még jobban. Egységes megjelenésű, különböző méretű és igényszintű téglaépületek vannak itt, az egyszobás munkáslakástól kezdve a hatalmas neogótikus templomig. Ez a terület a vasgyári kolónia, a diósgyőri acélművek egykori lakótelepe. Bár diósgyőrinek hívják, valójában a gyár és a kolónia is a Miskolc és Diósgyőr közötti lakatlan területen létesült, és kb. a második világháború után épült össze azokkal. Mostanában sajnos nem tartozik a város legjobb környékei közé. Ezen szeretnénk mi változtatni, amennyire tudunk. Első körben regisztráltuk a vasgyar.hu domaint. Egyelőre nem sok minden van rajta, de majd lassacskán felépül a dolog.

A másik dolog a kolónia modellezése Google Earth-re. Ehhez kapóra jött a Google Model Your Town pályázata. Nem valószínű, hogy nyerünk, de akkor is ösztönzi a modellezést.

Létrehoztam egy Picasa albumot a kolóniának (katt a képre):

vasgyar.hu galéria

és egy másikat, ahova a munkaközi képeket töltöm fel a modellezés menetéről:

3d képek

Írtam korábban a fotókról és a koordinátákról. Akkor azon szomorkodtam, hogy az iPhoto felülírja a képek iptc-adatait. A szomorkodásom végül addig nőtt, hogy egy merész húzással átváltottam Picasa-ra. A váltás nem volt könnyű, ugyanis az iPhoto nem támogatja túlzottan a menekülést. Először a Picasa import from iPhoto funkciójával próbálkoztam, de az átvette az iPhoto kaotikus mapparendszerét. Aztán megpróbálkoztam azzal, hogy Eventenként exportáltam a képeket, beikszelve, hogy a location infót és a tageket is exportálja, a fájlnév meg a title legyen. Ez jó is lett volna, csakhogy a fájlméretek megduplázódtak. Na meg többszáz Eventnél sokáig is tartott volna. Erről szó is van az Apple fórumain, nincs rá megoldás. Aztán rátaláltam az iPhoto To Disk nevű programocskára. Ez azt csinálja, hogy az egész iPhoto Library-t kimenti, az Event-ekből mappák lesznek, a Title-kből fájlnév, a fájlméret marad, és hozza a tageket is. Location infót sajnos nem, de ezt a békát lenyeltem, úgyse voltak korrekt koordinátáim az iPhotoban, hanem csal kézzel hozzáadottak. A váltás körüli mizéria még jobban meggyőzött arról, hogy jól döntöttem (nem túl jó, ha a fotóink egy olyan programban vannak, ahonnan gyakorlatilag nem lehet őket az összes adatukkal együtt kinyerni.) Aztán boldog Picasa-júzer lettem. (A Picasa az iPhotoval szemben a metaadatokat magában a fájlban tárolja, és ha külső programmal megváltoztatunk valamit a fotón – pl. koordinátákat – , azt is tudja értelmezni.) A Flickr-exportálás is megoldott a picasa2flickr pluginnel. És nem mellesleg a Picasa sokkal gyorsabb, mint az iPhoto.

Két dolog viszont hiányzott: amit az iPhotoban Faces-nek és Places-nek hívnak. Sebaj, gondoltam, megleszek nélkülük, a koordinátákat így is tudta a program értelmezni.

De aztán ma kijött a 3.5-ös Picasa, már a maces változat sem béta, és benne van a Faces és a Places is, nekem ráadásul jobban is tetszik a működésük, mint az iPhotoban. Javaslom mindenkinek, hogy tegyen egy kísérletet. Ingyen van. És az iPhotoval is együttműködik, ha valaki nem akar teljesen váltani.

A Wallisi-Alpok egyik gerince. Arról híres, hogy innen a legjobb a rálátás a Matterhornra. Ráadásul megközelíteni is könnyű, merthogy vonat megy fel Zermattból (a felső állomás 3089 m-en van, ennek bizony a fele se tréfa). Zermattot ugyanakkor nem könnyű megközelíteni: egy zárt völgy végén van, és kocsival tilos behajtani a városba. Sőt, a legközelebbi településen (Täsch, kb. 6 km-re) le kell rakni a kocsit, innen vagy ún. taxibusszal megy az ember (kb. 10 CHF), vagy vonattal (kb. 12 CHF).

Visszatérve a Gornergratra: valóban elképesztő a kilátás róla. 4000 m fölötti csúcsok koszorúzzák a panorámát, köztük olyan híresek, mint a már említett Matterhorn vagy a Monte Rosa. Mi a vonattal csak egy megállót mentünk, onnan gyalogoltunk. Nem mentünk fel rögtön a Gornergratra, előtte még az oldalában gyalogoltunk a Gornergletscher fölött, ami az utóbbi 10 évben kb. 100 m-t veszített a vastagságából, de így is hatalmas. Aztán oldalról felmentünk a havas gerincre, innen pedig a kilátóhelyre, ahol jó sok ember meg jó sok szemtelen holló volt.

Na meg szerencsétlen kikötött bernáthegyik, akikkel pénzért lehetett fényképezni. Lefelé menet még útba ejtettük a Gletschertort, ahol a Gornergletscher patakja áttöri a sziklát.

A túra térképe különböző formátumokban megtekinthető és letölthető itt.

Galéria az egész alpesi utunkról itt.

Írtam korábban a blogoló rokonokról. Réka apukája azóta nagyon komoly információmennyiséget hozott létre a tasilaci.hu-n. (Most látom, hogy a mostani Alpok-túránkról is írt, én meg még nem is.) Megígértem neki, hogy írok egy beszámolót az észtországi utazásunkról (a link már kint is van hónapok óta a honlapon, csak szégyenszemre az én beszámolóm nincs meg).

Úgyhogy most megpróbálom összeszedni az emlékeimet több, mint egy év távlatából. Korábban még a helyszínen rögzítettem az első benyomásainkat, azokat most nem ismételném meg. Itt olvasható a két helyszíni tudósítás:

• Live from Tartu
• Tartu

Az út meglehetőseh hosszú volt, kb. 1500 km. Ebből autópálya kb. 30 km (Kassa és Eperjes között), de emiatt nem vettünk szlovák autópályamatricát. Két részletben nyomtuk le, az észak-lengyel tóvidéken aludtunk egy nagyon hangulatos régi malomépületben, amiről kicsit későn derült ki, hogy nagyon zajos is.

Másnap eltöltöttünk néhány órát Rigában. Szép középkori város, nagy belvárossal, és meglepően nagyvárosias atmoszférával (a szó jó értelmében). A séta, amit tettünk, csak arra volt jó, hogy néhány benyomás rögzüljön, így nem is írnék erről többet, a benyomásokat talán a fotóink is átadják (a képre kattintva galéria nyílik):

Tartuba egészen emberi időben érkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat a régi gázgyárban, aztán aludtunk.

A következő három napban reggelente sétáltunk, majd Réka a délutáni előadásaira készült, amik után egy-egy kirándulást tettünk a környéken. Egész Észtország, de különösen Tartu nagyon élhető helynek tűnik. Nincs zsúfoltság, vannak régi épületek, szép a táj (bár hegyek nincsenek).

Tartuban a főtéren (és rajta a ferde házon) kívül nekem különösen a régi katedrális romjai tetszettek, aminek a szentélyében a XVII. században egyetemi könyvtárat rendeztek be (ez most egyetemi múzeum). Nagyon jó volt még a rózsaszín-kék színekben pompázó játékmúzeum is, na és a régi faházak mindenfelé.

Ezekben a napokban délutáni kirándulásaink során eljutottunk a Peipsi-tó (más néven Csúd-tó, Európa negyedik legnagyobb tava) partjára, ami számunkra meglepő módon egyáltalán nem volt beépülve; Otepää-be, aminek középkori templomában az észt zászlót először felszentelték, és kívülről láttuk a kastélyt Alatskiviben.

Amikor "felszabadultunk" (Réka előadásai véget értek), hosszabb kirándulásokra is elindultunk. Így jutottunk el Viljandiba, ami egy kb. 20000 lakosú városka egy nagyobbacska tó partján. Régen nagy vár volt itt, aminek már csak a romjai láthatók, illetve a kiterjedt árokrendszere, ami jelenleg park. Az egyik mélyebb árkon nagyon szép XIX. századi függőhíd vezet át. A városka főterén áll egy régi víztorony, amiből kilátót alakítottak ki. Nagy élmény volt felmenni bele, merthogy még sosem láttunk víztornyot belülről. Szintén itt láttunk egy nagyon jó köztéri szobrot a város egyik régi polgármesteréről, ami felüdülés volt a mi nagyjaink heroikus-patetikus szobraihoz képest.

Innen Pärnube mentünk tovább. Ez egy tengerparti üdülőváros, ami sajnos kicsit látszik is rajta. Van benne néhány nagyon régi épület, de az egész hangulata inkább olyan üdülővárosos. Itt láttuk utunk során először a tengert. Fürdeni senki se fürdött, sőt mi is feladtuk azt a tervünket, hogy a parton eszünk, olyan hideg volt. Az óváros és a part közötti sávban volt néhány érdekes modern épület is.

Következő nap az észt nemzeti parkok leghíresebbikében, a Lahemaaban megismerkedtünk az észt táj igazi különlegességével: a lápvidékkel. A leghíresebb lápon, a Viru nevűn kirándultunk. Amikor még itthon nézegettük a képeket róla, azt gondoltuk, hogy miért is nem ősszel megyünk, amikor olyan szépek a színek. Nos, a színek tavasszal is szépek voltak. Az utunk nagy része deszkapallókon vezetett, mellettünk különböző módon süppedő láppal (időnként próbákat tettünk egy bottal vagy a lábunkkal, hogy mennyire). Nagyon különleges szépségű táj volt a tavakkal és a lápi növényekkel. Volt egy-két kilátó is, a láp jellegéből adódóan alapozás nélkül: nagyobbacska fa platformon lebegtek tulajdonképpen, és rájuk volt írva, hogy maximum hány ember mehet fel.

A Lahemaa egyébként a tengerparton van, a Helsinki-öböl déli partján. Itt a part mentén különböző méretű gránittömbök vannak a tengerben, ezek az úgynevezett vándorkövek. Ugyanaz az ÉNY-DK irányú geológiai tevékenység hozta őket ide a jégkorszakban, amelyik Finnország tavait is kialakította. Némelyikük egészen Skandináviából utazott. Nemcsak a tengerben vannak amúgy, hanem szántóföldek közepén is.

A Lahemaatól nem messze, Ontikánál van Észtország legmagasabb vízesése. Itt a part kb. 40 méteres sziklafallal szakad a tengerbe. Maga a vízesés kb. 30 méter magas. Így tavasszal is szép volt (főleg a naplementében), de a wikipédia tanúsága szerint télen valami elképesztő kinézete van.

Észtország legnagyobb látványosságát, Tallinnt az utolsó napra hagytuk. Nagyon szép középkori város. A városfal is megmaradt szinte teljes egészében, és a városfalon belül is szinte minden ház középkori. Itt ismét beszéljenek helyettem a képek (a képre kattintva galéria nyílik):

Nemcsak az óváros az érdekes, hanem a várhegy is. Itt áll egy ortodox katedrális, hagymakupolákkal, ahogy illik. Ez nekem kevésbé tetszett, a keleti kereszténység építészetét kicsit idegennek érzem. A katedrális előtt érdekes jelenetnek voltunk tanúi: leparkolt egy taxi, és szó szerint kiesett belőle egy részeg fiatalember. A haverja, aki kicsit még tudott járni, kiszállt az első ülésről, fizetett, és együtt elvánszorogtak a kb. 10 méterre lévő parkig, ahol mindketten kidöglöttek. Máshol is láttunk a városban részeg finneket. Amikor Lille-ben nyári egyetemen találkoztam egy észt lánnyal, ő mesélte, hogy Tallinnban a finneket rénszarvasoknak hívják, mert négykézláb járnak a városban. Az ok: Helsinki csak 80 km komppal, és ott sokkal drágább az ital, hát átjárnak ide részegeskedni.

Másnap már a hazautazás következett. Útközben megálltunk egy kis sétára Vilniusban. Ez is inkább csak gyors benyomásokra volt elég. A három balti főváros közül ez a legkevésbé középkori, az óváros nagy része barokk. Kivételt képez egy nagyon szép gótikus téglatemplom. Érdekesség, hogy Litvániában Báthoryt nagyon tisztelik, ő alapította a helyi egyetemet, korábban róla is volt elnevezve. A képre kattintva itt is galéria nyílik:

Ezután már csak a hazautazás maradt. Szlovákiába érve már itthon éreztük magunkat, és hosszú idő után újra hegyeket láttunk. Mégis, a hegyek hiánya ellenére nagyon érdekes volt a balti táj. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a Tátrában már alig fényképezünk, míg itt rengeteg fotót készítettünk.

Az utazás válogatott képei ide kattintva láthatók.

Portugáliában kb. 1500 fotót csináltunk. Már korábban is megvolt bennem az igény, hogy a fotóim koordinátákkal legyenek ellátva, de ezután méginkább. Utánanéztem a GPS-es fényképezőgépeknek, de még iszonyú drágák. Olcsóbb venni egy pici, gyors, vízálló loggert, és utólag a fotókhoz a készítési idejük szerint hozzáfűzni a koordinátákat.

Végül a rendszer alkotóelemei a következők lettek:

• MobileAction i-gotu 120 GPS logger: kicsi, olcsó (10e Ft volt az Extreme Digitalnál, azóta már csak 9), gyors, 20 órát bír egy töltéssel.
• igotu2gpx: ez azért kell, mert az i-gotu hivatalosan nem támogatja a Macintosht, de ezzel a kis programmal ki tudjuk róla menteni a tracket gpx-ben. Hátránya, hogy törölni nem tudjuk, de a srácok dolgoznak rajta.
• GPSPhotoLinker: ez az ingyenes program adja hozzá a koordinátákat a képekhez. Kicsi, egyszerű, mindent tud. Olyannyira, hogy nemcsak a koordinátákat adja hozzá a metaadatokhoz, hanem a koordináták alapján a fotó helyét is (pl. Borsod-Abaúj-Zemplén, Varbó). Ezt az adatot a spotlight is látja.
• iPhoto: végül bekerülnek a képek az iPhotoba, ami már tudja kezelni a koordinátákat, de hatalmas fekete pont jár neki azért, mert az IPTC-keyword-öt (ahova az előző program berakta a helyneveket) nemcsak hogy nem látja, de ha szerkesztjük a fotót (akár csak elforgatjuk), törli is. Őszintén szólva ez annyira zavar, hogy gondolkodom a Picasára váltáson, persze majd ha megtanulja kezelni a location-öket (már dolgoznak rajta).