2010. August. archívuma.

Boulder

Nem tudom, hogy Amerika többi része milyen, de Boulder egy elképesztően civilizált hely. Kicsit nehéz is elhinni, hogy alig 150 éve telepedett meg itt először a fehér ember, hogy halomra gyilkolja az indiánokat (ezt és a többi történelmi tényt a városban és a város melletti hegyen elhelyezett nagyon jó információs táblákról tudom).

Szóval Boulder. Szellős, nyugodt, rendezett városka, rengeteg zölddel, és rengeteg bájos épülettel, belvárosi mókusokkal, szinte mindenhol fenyőillattal, sok biciklissel és kutyával. Két kedvenc építőanyagom, a tégla és a fa dominál. Sőt, szinte kizárólagosak. Sok helyen a járda is téglával van burkolva, a Pearl Streeten (ez a fő sétálóutca) még az utca is. Kerítés szinte sehol, sok háznak utcára néző terasza van, kint hagyva síléc, bútorok, minden.

Az építészeten látszik, hogy töretlen volt a fejlődés (nem úgy, mint nálunk, ahol Boulder alapítása – 1859 – óta volt egy kiegyezés, két világháború, három forradalom, 40 év kommunizmus és egy rendszerváltás. Pedig amúgy Miskolcnak is hasonló a fekvése, és ha az említett dolgok nem lettek volna, lehet, hogy a városkép is hasonló lenne. Pl. itt is keresztülfolyik a városon egy patak, de itt nem kanálist csináltak belőle, hanem végig park van mellette, és gyerekek pancsolnak benne.) De visszatérve az építészetre: az új, (viszonylag) nagy irodaházak is téglával vannak burkolva, nem szépek, de nem is csúnyák, és mivel nagyjából egységes a megjelenésük, beleillenek a régi épületek közé, nem bomlik meg annyira a városkép, mint nálunk a régi és az új részek határán.

Említettem a Pearl Streetet. Szerintem nem szélesebb, mint a miskolci főutca, de tele van fákkal (OK, nem jár villamos rajta). Nagyobbacska zöld szigetek vannak kialakítva, a peremük kb. 50 cm magas, téglával kirakva, amire le lehet ülni. A sok fa kellemes árnyékot ad (szükség is van rá, délebben vagyunk, mint Dubrovnik), és nagyon kellemes lesz tőlük a levegő.

Estefelé tettem egy rövidebb kirándulást a szállásom közelében. Érdekes, hogy itt nem színekkel vannak jelölve a túrautak, hanem mindegyiknek van egy neve (xy trail), és az elágazásoknál tábla jelöli, hogy melyik trail merre megy. Igazi vadnyugati tájon kirándultam, vörös sziklák között.

Kicsit szenvedek amúgy a lökhajtásos lábaktól. Mivel ébren töltöttem az ideutat, és helyi idő szerint este érkeztem meg, azt hittem, hogy nem lesz gond, de tegnap és ma is felébredtem otthoni idő szerint kilenc-fél tíz felé, az meg itt az éjszaka közepe. Tegnap vissza tudtam aludni, ma nem nagyon.

Végezetül néhány érdekes kép.

Grivel jégcsákányok mint ajtófogantyúk, avagy kolbászból kerítést:

Környezetvédelem minden szinten (ha nem látszana egyértelműen, ez egy csatornafedél):

Horgászstégek a városban a Boulder patakon (a helyi Szinva), a kiírás szerint szigorúan 13 éven aluliaknak:

Most már világosodik, úgyhogy összekészülök, és felmegyek erre a hegyre:

http://www.summitpost.org/view_object.php?object_id=152442

meg erre:

http://www.summitpost.org/view_object.php?object_id=151499

(Chicago, O’Hare Airport)

Végülis úgy néz ki, minden simán ment, megvan a denveri gépre a beszállókártyám (bár a hölgy nem talált először a rendszerben, aztán megkérdezte, hogy a frankfurti géppel jöttem-e, és akkor ezt ráírta tollal a kártyára, nekem nagyon gyanús, hogy még Bp-n meg kellett volna kapnom ezt a boarding pass-t), és a vámnál se csesztettek. Mondtam, hogy pár cereal bar van nálam, megkérdezték, hogy nothing fresh, ezzel a kaja-téma kipipálva.

Nem tréfálnak amúgy. Ma háromszor kellett kivennem a laptopot a zsákomból, levennem a cipőmet, az órámat és az övemet, és kipakolnom a zsebeimet. Frankfurtban egy alig érthető akcentusú úr kérdezett ki a beszállás előtt aztán nyomott egy matricát az útlevelemre, utána közvetlen a beszállásnál még egy hölgy is feltett kérdéseket, aztán a repülőgépen ki kellett tölteni azt a bizonyos kérdőívet. Leszállás után megint kikérdeztek, szerencsére amikor kérdésre mondtam, hogy építész vagyok, nem akadékoskodtak tovább :-) Majd ujjlenyomatot vettek az összes ujjamról, és a retinámat is lefotózták.

Aztán a csomagomat magamhoz kellett venni, utána jött az a pult, ahol a gépen kitöltött kérdőívet kellett odaadni. Gondolom itt néztek volna bele a csomagba, ha van valami.

Otthoni idő szerint pénteken este hétkor indultam Miskolcról. Az ún. IC (amire 400 Ft helybiztosítás nélküli pótjegyet kellett venni) 25 perces késéssel indult, a 2 órás úton még összeszedett további kb. 30 percet, majd Rákos előtt leszakadt a felsővezeték. Kiszálltunk a szakadó esőbe, elbotoráltunk a legközelebbi buszmegállóba, ami előtt az úton egy nagy, de nem kikerülhetetlen pocsolya volt. Többnyire a taxisok meg a buszok nem kerülték ki, beterítve mindenkit. Szép búcsú az országtól.

Most otthoni idő szerint szombat 23:14 van, elvileg otthoni idő szerint vasárnap 2:30-kor érek Denverbe. Onnan Bouldert még kb. egy órányira tippelem. Jó hosszú út, remélem, megéri.

Közben szólítottak a hangosbeszélőn, híres vagyok :-) Vicces volt, ahogy ameriakiul próbálták kimondani a nevemet, “Zoltan err… maybe Bíröszki”, eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy én vagyok :-) Szerencsére semmi komoly, csak valaki helyet akart velem cserélni.

Baromi fáradt vagyok, mint aki nem aludt egy napja. Ami majdnem így is van.

Utazas

Ezt egy boeing747 (gyerekkorom csodalt repulogepe) fedelzeten irom Chicago fele kozeledve, gomboccal a gyomromban. A gomboc oka egyreszt az, hogy nem Chicago a celom, hanem Denver. A jegyemen annyi van, hogy departure: Frankfurt, arrival: Denver, one stop, change aircraft enroute, meg a jaratszam. Chicagorol egy szo sem, de az adott szamu jarat oda megy, es denveri beszallokartyat nem is kaptam.
A gomboc masik oka a vam. Ki kellett toltenem egy nyomtatvanyt, amin volt egy olyan kerdes, hogy vannak-e nalam novenyek, zoldsegek, gyumolcsok, magvak, etel, rovarok. Ez az egesz egy kalap ala veve. Mivel van nalam par energiaszelet, az igent ikszeltem be, szoval szamithatok egy kis vegzalasra. Mikozben a denveri repulorol semmit se tudok, azt se, hogy beszallokartya hianyaban hogy jutok fel ra. Az a fura, hogy a jaratszam elvileg ugyanaz, mint ennek, amin most ulok.

frankfurti repülőtér 2010.08.28.

A repülőgép csak holnap reggel indul, de ma este már elmegyünk Budapestre. Elvileg minden össze van pakolva, minden el van intézve.

Publikussá teszem a listámat, hátha más is hasznát veszi. A pakolás nehézségét az adta, hogy egyszerre kellett városi és hegyi környezetre, melegre (Boulderre 32 fokokat “mond”) és hidegre (a hegyekben hajnalra 3 fokokat mond) készülni. Ehhez képest csak 15 kg a poggyászom.

  • Ruhák:
  • alsógatya
  • zokni
  • póló (pamut, hegyi)
  • nadrág: utcai (hosszú, rövid) túra (lecipzározható, zajo)
  • fürdőnadrág
  • polár (vékony, vastag)
  • kabát
  • cipő: utcai, túra
  • sapka
  • kalap nap ellen
  • polárkesztyű
  • négeralsó
  • Tisztálkodási szerek:
  • tusfürdő
  • dezodor
  • fogkrém, fogkefe
  • borotvazselé, borotva
  • tusfürdő-sampon
  • naptej
  • szájápoló
  • krém (Nivea, kicsi)
  • körömcsipesz
  • kéztisztító, -fertőtlenítő
  • wc-papír
  • papírzsebkendő
  • törölköző
  • szúnyogriasztó
  • Orvosság:
  • fejfájás-, fájdalomcsillapító
  • torokfájásra szopogató
  • hasmenés ellen
  • kötszer, fertőtlenítő kendő
  • Egyéb:
  • sátor
  • matrac
  • hálózsák
  • fejlámpa
  • laptop+amerikai kábel+görgős egér
  • laptopzár
  • pendrive
  • mobiltelefon, töltővel, fülhallgatóval
  • villásdugó-átalakító
  • könyv (Iain M. Banks: Fegyver a kézben, Jon Krakauer: Út a vadonba) (Krakauer amúgy Boulderben él)
  • iPod shuffle
  • toll, ceruza, Moleskine
  • nagy energiatartalmú szárított magvas kaja
  • fényképezőgép, töltővel, kábellel, pótelem, miniállvány
  • iránytű
  • bicska (wenger)
  • fémbögre
  • műanyag kiskanál
  • gps-tracker
  • Boulder-térkép kinyomtatva, bejelölt helyszínekkel
  • magasságmérős óra
  • utazópárna
  • napszemüveg
  • némi pruszik- és lavinazsinór
  • Iratok:
  • útlevél
  • beutazási engedély
  • repülőjegy kinyomtatva
  • biztosítás
  • Google-meghívó kinyomtatva
  • szállásfoglalás kinyomtatva
  • jogosítvány, bankkártyák, pénz
  • hegymászó-igazolvány

Az első héten itt fogok lakni: http://www.silversaddlemotel.com/, a konferencia helyszínétől kb. 3,5 km, szerintem ez gyalog még elviselhető. A második héten a hegyekben, 2600 m környékén szeretnék sátorozni, remélem, összejön.

És ezúton szeretném megköszönni a sok hasznos információt egyetlen Amerikában élő barátomnak, Tsillának.

Remélem, az én repülőgépem nem jár úgy, mint a mai wullfmorgenthalerben szereplő :-)

3D Basecamp 2010

Szóval, egy ideje bizonyossá vált, hogy utazom Boulderbe, Coloradoba a Google Sketchup 3D Basecamp-re. Köszönöm a támogatást a családomnak (természetesen beleértve Réka családját is), Salának, a B-A-Z Megyei Építész Kamarának, a Szeghalmy Bálint Építészeti Alapítványnak, és persze a Főnöknek.

Rajtam kívül lesz ott még legalább egy magyar, ráadásul előadóként: Pozsárkó Csaba, a sketchucation.hu tulajdonosa.

28-án, szombaton reggel indulok Ferihegyről, és 11-én, szintén szombaton érkezek vissza. A tapasztalatokról, élményekről megpróbálok folyamatosan, a helyszínről beszámolni. Ezeket az írásokat ezen a linken tudjátok majd követni:

http://bebop.magas-tatra.hu/category/3dBasecamp/

C) Részt vett-e valaha, vagy jelenleg részt vesz-e kémkedésben és szabotázsakciókban; vagy terrorcselekményekben: vagy népirtásban; illetve 1933. és 1945. között volt-e bármilyen jellegű szerepe a náci Németországgal és annak szövetségeseivel összefüggésbe hozott törvénysértésekben?

Ajánlott olvasni- és hallgatnivaló még:

http://neuromancer.freeblog.hu/archives/2008/11/17/Have_you_ever_been_a_human_being/




Névjegy

A bebop.hu blog blog 2010. August. hónapjának archívumát böngészed.

Hosszabb bejegyzések csonkítva. Kattints a címen a teljes bejegyzés megjelenítéséhez.

Kategória