Olvasom ezt a cikket az indexen:

Átlag 110 napot csúsznak a cégek a fizetéssel

Különösen igaz ez az építőiparra, ahol az átlagos egyezményes fizetési határidő már most 65 nap, a nyáron mért 54 nap helyett. A folyamat elérte a beszállítók lehetőségeinek határát, a kényszerhitelező cégek jelentős része sajnos nem éli meg a tavaszt – jósolják a közleményben.

Saját bőrömön érzem a dolgot. Ha a szüleim nem tudnának anyagilag kisegíteni, már lehúzhattam volna a rolót, egyszerűen azért, mert bár munkám van, fizetni senki se fizet rendesen. Álljon itt a szégyenfal:

  • Nagy Bálint és Tsai Építészirodája: 2001-ben (!) csináltuk meg nekik a Hajós utca földszintjének ortofotóját, azóta nem fizették ki, 240 000 Ft. Már bíróság elé került az ügy, egyelőre semmi eredmény.
  • (a többi közben fizetett, így töröltem őket)

Az utolsó kivételével persze már adóznom kellett ezekből a pénzekből, amiket még meg sem kaptam. Meg alvállakozókat fizetni. Ahogy Mérő László írja az Élő pénz c. könyvében, a pénz nem boldogít, de az biztos, hogy a tartós pénzhiány boldogtalanná tesz. Én is érzem magamon, hogy ez a helyzet felőrli az idegeimet. Egyszerűen semmihez sincs kedvem. Hétfő óta rajzolom egy parasztház felmérési tervét, de nem haladok vele, mert annyira tönkretette a munkakedvemet az, hogy az elmúlt hónapokban gyakorlatilag ingyen dolgoztam. Már szinte csak Sisters Of Mercy-t meg hasonló sötét zenéket hallgatok és poszt-apokaliptikus filmeket nézek. Ahhoz, hogy a közüzemi számlákat fizetni tudjuk, hozzá kellett nyúlni a részvényalapú lekötött pénzünkhöz, amit ebben a helyzetben csak veszteséggel tehettük meg. Ki akartunk menni a Király-hegyre, nyamvadt 240 km oda-vissza, de nincs pénz benzinre. Ma játszik az Alice In Chains Bp-n, el akartam menni, és utána hétvégén az egyik legjobb barátom 30 szülinapját megünnepelni, a Hoepfer Guido-kiállítást megnézni meg esetleg Honek-ker próbát tartani, de nincs pénz se koncertjegyre, se benzinre. Hónapok óta abban a reményben élek, hogy most már biztos napokon belül utalják a pénzt. De hiába telefonálgatok folyamatosan, csak ígéreteket kapok, vagy még azt se. Nagyon rossz ez az állapot. Nemhiába tartozik a főbenjáró bűnök közé a munkások bérének visszatartása.

Ez a szégyenfal itt marad addig, amíg nem fizetnek az illetékesek. Amint fizetnek, törlöm a nevüket.


10 Válasz to “Munkások bérének visszatartása”

  1. 1 sala

    részvétem. én már bemánszoltam volna ilyen esetben…
    a szégyenfal meg igenis kell. remélem az érintettek is idetalálnak

  2. 2 sala

    jaigen!
    nemtom melyik jogszabályban van az leírva, hogy neked, mint tervezőnek nyilatkozni kell, hogy a tervet átadtad, és a megrendelő KIFIZETTE!
    e nyilatkozat nélkül ő nem építkezhet, illetve az építése nem jogszerű, ami miatt az építésfelügyelet még büntethet is

  3. 3 Bereczki Zoltán

    Vagy még jobb, ha az érintettek leendő ügyfelei találnak ide :-)
    Hú, jó, hogy mondod ezt a jogszabályt, ennek utánanézek, a szélkerekeknél segíthet. A többinél egyelőre nem, mert még messze az építkezés.

  4. 4 sala

    ez most a 191/2009 Korm rendeletben van, a 9. paragrafus (8) pont
    (8) A kivitelezési dokumentációt az (5) bekezdés szerinti nyilatkozatával a tervező a szerződésben megállapított ellenérték kézhezvételét követően – a tervezési szerződés teljesítéseként – aláírásával ellátva felhasználás céljából az (1) bekezdés szerinti szerződő fél birtokába adja.

    korábban ez asszem a 290/2007- korm rendeletben volt, csak ugye azt most überelte a 191/2009

    te, mint tervező egyébként bármikor beírhatsz a naplóba. sőt, a naplóban meg is kell jelennie a nevednek, meg az aláírásodnak (mint szerződött tervező), ha ez nincs ott, akkor a beruházó komolyat hibázott

  5. 5 Bereczki Zoltán

    Köszi, ezek nagyon hasznos információk, elküldöm a jogászomnak. Kiviteli terv sajnos nem készült.
    A naplóban én nem szerepelek, sőt, a műszaki átadásra se hívtak. Erről nem rendelkezik valami törvény?

  6. 6 sala

    a jogszabály szerint ha (a követelmények szerint) nem szükséges külön kiviteli tervet készíteni, abban az esetben az engedélyezési terv a kiviteli terv
    neked, mint tervezőnek joga, sőt kötelessége az általad tervezett épület, építmény felügyelete a megvalósítás végéig.

  7. 7 Bereczki Zoltán

    Viszont ha jól értelmezem, a jogszabály arról rendelkezik, hogy a tervdokumentációt csak a mani ellenében vagyok jogosult átadni. Tehát ha már átadtam, akkor cseszhetem, nem?

  8. 8 sala

    ha a szerződésedben az van, hogy te leszállítod, majd átadod annak fejében, hogy ő kifizeti, akkor bizony ő szerződéses kötelezettségeinek nem tett eleget, tehát a tervet nem jogosult felhasználni. hiába adtad át
    az a baj, hogy a szerződéses dolgok már ptk alá tartoznak, így annak eldöntése, ki hogyan tett eleget szerződéses kötelezettségeinek azt már nehezebb eldönteni.

    viszont az tuti, hogy a terv nem őt illeti meg.

    egy jótanács a későbbiekre.
    legalább két fizetési pontot tegyél be minden szerződésbe. egy mennyiségi és egy minőségi teljesítést. ez kb 80/20% legyen. leszállítod, teljesítésigazolással, ő lezsűrizi, közben fizet (a határidő a zsűrizés lejáratának vége), a minőségi teljesítés, a javított tervek átadása meg csak úgy történik meg, ha ő kifizetett.
    tudom, ez néha nehéz a mai világban, mert dunát lehet rekeszteni tervezőkkel, de a ki nem fizetett munkánál kevés szarabb van

  9. 9 Dávid

    Látom hogy a tartozók között tervezőirodák is vannak (Nagy Bálint és Tsai Építészirodája, Független Építőmérnök Iroda). Naívság ilyen esetekben az Építész Kamara segítségét kérni és esetleg etikai fegyelmi eljárást indítani?

    Kívülállóként és utólag könnyű okosnak lenni, de mi vezettet rá, hogy a Független Építőmérnök Irodának leszállíts egy munkát novemberben miután még egy nyári munkádat sem fizette még ki?

  10. 10 Bereczki Zoltán

    Lehet, hogy nem is rossz ötlet ez a kamarai dolog, nekem eszembe se jutott, rákérdezek. Mondjuk csak Nagy Bálintnál működhet, mert csak ő kamarai tag.
    Amikor a FEMI-nek elválaltam a második munkát, még nem tudtam, hogy ennyit késnek az első kifizetésével. Ráadásul életem eddigi legjelentősebb munkájával kínáltak meg, és a pénz se volt rossz. Csinálhattam volna azt, hogy nem adom át nekik a második munkát, amíg az elsőt nem fizetik ki, de ez azért nem működött volna, mert megmondták, hogy majd az első munkámat is abból a nyereségből tudják kifizetni, amit a másodikon kaszálnak.
    Az első munkát egyébként tegnap kifizették, törlöm is a listából. És Kesznyétentől is érkezett valamennyi, még nem az összes, de így legalább látom a jó szándékot. Én leginkább a Genexre vagyok amúgy kiakadva.

Te mit gondolsz?