Kies – kietlen
5 Megjegyzés írta: írta: Bereczki Zoltán 2008. Sep. 12. Címkék: okoskodás, érdekességA kies szót én mindig is pozitív értelemben használtam, aztán eléggé megdöbbentem, amikor elolvastam egy (elég szar) lemezkritikát, ahol negatív értelemben használják.
Gyorsan létre is hoztam egy szavazást a beszéljükmacen, és így kiderült, hogy van egy olyan szavunk, amivel jó, ha csínján bánunk, mert a (nem reprezentatív) minta egyik fele teljesen ellentétes dolgot ért rajta, mint a másik:
http://beszeljukmac.com/index.php/forums/viewthread/30719/
Röviden: az emberek egy része szerint (szerintem is) a kies a kietlen ellentéte, másik része szerint szinonimája. Nem tudom, van-e a magyar nyelvben még egy ilyen szó.
Most arra nem térnék ki, hogy a beszéljükmac fórumozóinak a szövegértő képessége siralmas.



számos–számtalan…?
Ez nem jó példa. A kies esetén arról van szó, hogy egy szó jelent két teljesen ellentétes dolgot, itt pedig két szó jelenti ugyanazt.
Arra példa, hogy van két szó, az egyik a másik fosztóképzős alakja, tehát ennek logikája szerint az ellentétét kellene jelentenie – de ugyanazt jelenti.
A köznyelv gyakran így használja a kies–kietlent is, tehát úgy, hogy egy szó és annak fosztóképzős alakja uazt jelenti.
Én erre hoztam példaként.
A kies egyik jelentése az, aminek az ellentéte a kietlen.
Vagyis kellemes, szép táj pl.
Másik jelentése: a kiesőből származik rövidüléssel. Vagyis isten háta mögötti, elmaradott vidék.
Ez a kieső érdekesen hangzik, de biztos ez?