Fekete kolostor
3 Megjegyzés írta: írta: Bereczki Zoltán 2008. Apr. 20. Címkék: idézet, komoly, kultúra, programajánlóKépzeljük el, hogy Franciaországban nyaralunk. Közben háború tör ki, és minket pusztán azért, mert ellenséges ország polgárai vagyunk, bezárnak. Majd öt évig (még a háború vége után is vagy fél évig) bezárva tartanak fűtetlen penészes kazamatákban, patkányok között, marharépán, kiszolgáltatva az "adminisztrátorok" kényének-kedvének. Látjuk társainkat megőrülni, meghalni. Aztán végre kiengednek, és megkérdezi tőlünk egy francia, hogy
Mondja, sokat szenvedtek, nagyon meggyűlöltek bennünket?
Mit válaszolnátok? Mert Kuncz Aladár ebben a helyzetben ezt mondta:
Elmondtam, hogy gyűlölni népeket, fajtákat nem tudok. A francia műveltséget, a francia népet továbbra is szeretem. Sokat szenvedett ez az ország, ami sok mindent megmagyaráz… De mindig érthetetlen marad előttem az a szokatlan gyűlölség, amellyel a hivatalos Franciaország a magyar néppel szemben viseltetett az egész háború alatt. Elítélem bánásmódját a foglyokkal szemben, és kárhoztatom a fegyverszünet utáni bosszúálló, imperialista politikát…
Nem írok semmi erkölcsi tanulságot a végére, csak annyit, hogy a Fekete kolostor nem könnyű olvasmány, de megéri elolvasni.



Ó hogy mekkora kedvencemre találtál rá. És ha már furcsa szituációkról szóló könyvek, Benedek István Aranyketrecét olvastad?
Nem engem illet az érdem, Rékától kaptam a könyvet. Az Aranyketrecet nem olvastam, ezek szerint javasolt?
Bőven javasolt. Bolondokházáról szólt, nagyon emberien. Még talán határhelyzetebb mint a Fekete kolostor, pedig ott is van minden.