Ezt a képet a sárospataki fiúinternátus padlásán csináltam. Volt ott ilyenből és hasonlóból még jópár. Akkor nagyon undorítónak találtam.

Aztán tegnap a miskolci Zenepalota padlásán jártam. Ott már nem volt gusztusom fényképezni, olyan mennyiségben voltak a különböző oszlási stádiumban lévő döglött galambok. Nagyon kellett az embernek figyelni, hogy beléjük ne lépjen. Természetesen mindez több centi (azért csak ennyi, mert öt éve az egészet letakarították 600e Ft-ért) vastag galambszarszőnyegen, és fölöttünk fogalom nélkül röpködő, egyelőre élő galambokkal. Gyomorforgató volt. És a szagról még nem is beszéltem. Ehhez képest egész kellemes volt ma újra felmenni az internátus padlására.

Viszont amikor tegnap lejöttünk a horrorpadlásról, körbejártunk az épületben, és bementünk egy osztályterembe is, ami olyan volt, mint a tipikus középiskolai osztálytermek szünetben, annyi különbséggel, hogy két 15 éves forma vásott kölyök épp az Autumn Leavest játszotta négykezesen a zongorán. Király volt.

(Megj.: a linkelt videóban feltűnik az általunk készített látványterv is.)


3 Válasz to “Köcsög kis theropodák”

  1. 1 anna

    eh
    batyam ha jol emlekszem, akkor gazolt at galambokon, amikor a gazgyarban voltak obudan vmelyik epuletben
    meg talan balassagyarmaton vmi iskolaban is
    tenyleg undorito lehet

  2. 2 Bereczki Zoltán

    Az igazgató szerint valaki feljár a padlásra, és kinyitogatja a tetőablakokat, pedig egy masszív vasajtóval van lezárva, amiben biztonsági zár van és elvileg csak nekik van kulcsuk. Ahogy a kollégám mondta, ez a zenepalota fantomja lehet :-) Mindehhez a hátborzongató aláfestést a nagyteremből felszűrődő orgonaszó szolgáltatta.

  3. 3 anna

    huh
    remes

Te mit gondolsz?