2008. January. archívuma.

Képrejtvény

Mi ez?

Kedves olvasóim, engedjék meg, hogy megosszam Önökkel a gondolataimat arról, hogy szerintem merre tart az építészmunka evolúciója (nem az építészetről magáról lesz szó, hanem arról, ahogy a munkájukat végzik az építészek).

Még ősszel hallottam egy ötvenes építész szájából a panaszt, hogy "ezek a fiatalok már csak egyedül akarnak dolgozni".

"Jóhogy" – gondoltam én. És nemcsak a pénz miatt.

Meggyőződésem, hogy a tervezővállalatok szigorú hierarchiája felől az egyedi entitások ideiglenes szerveződése felé haladunk.

Kicsit bővebben és érthetőbben: kezdetben ugye voltak a hatalmas tervezőcégek. Élükön az igazgató, majd a főmérnökök, vezető tervezők, mezítlábas építészek, szerkesztők, rajzolók. Ezek a rendszerváltáskor szétestek, és jöttek az építészirodák (amik ma is vannak). Ezek nem túl nagyok, egy tíz fős már nagynak számít, és nincs ilyen hierarchia: van a főnök, van esetleg egy-két vezető tervező, mindenki más pedig kb. ugyanazt csinálja: számítógépen feldolgozza a nagyok skicceit, jobb esetben ő maga is megoldhat egy-két dolgot. A rendszerváltás mellett a számítástechnika fejlődése is hozzájárult ehhez a változáshoz.

Szerintem már ez a koncepció is túlhaladott. Minek fenntartani egy irodát, egy stábot, ha nincs mindig ugyanannyi munka? (Ezt jelenleg az építészirodák vezetői úgy hidalják át, hogy folyton túlvállalják magukat, és agyondolgoztatják az embereiket.) Sokkal életképesebb az a modell, hogy mindenki dolgozgat magának, és ha beüt valami olyan, amit egyedül nem bír, akkor körbetelefonálja a többi hasonló embert, biztos lesz olyan, aki épp ráér, és az adott munkára összeállnak. Nincs lélekölő irodai munka, nem kell feleslegesen fenntartani irodát-apparátust, mindenki annyit munkát vállalhat, ami úgy érzi, hogy kell a céljai eléréséhez, senki se zsákmányol ki senkit. Az internet korában már az se gond, ha nem ugyanabban a városban laknak a résztvevők.

Nézzük meg ezt a képet:

Azt hiszem, hogy laikusok számára is nyilvánvaló, hogy egy elég nagy projektről van szó. A tervfeldolgozást ketten csináltuk egy barátommal, aki nem is Miskolcon lakik. Október elején kezdtük el gyakorlatilag nulláról (nem a tervezést, hanem a tervfeldolgozást kézi rajzokból ill. minimális műszaki tartalmú vázlattervekből), karácsony előtt készen lett a 3D-s modell és a látványtervek, és az engedélyezési terv is 70%-os készültségű. Készen is lenne, ha a beruházó nem ijedt volna meg az áraktól. Közben a barátom teljes munkaidőben dolgozott egy építészirodában, ezt esténként bütykölte; és emelett én is összedobtam még egy vázlattervet a Miskolci Egyetem informatikai épületéről és a kesznyéteni művházról, meg minden hétfőn segédkeztem egy kiállítás leszedésében-felrakásában. Meg elmentem Erdélybe.

Na és a lényeg: az egyik tervezővel közben személyesen összesen kétszer egyeztettem (ebből az egyik az volt, amikor átvettem a munkát), a másikkal meg talán 4-5-ször, de csak azért, mert ő kézzel rajzol, így mindig személyesen kellett átadnia a rajzokat. A cimbim pedig egyszer sem találkozott a tervezőkkel, nem is járt Miskolcon közben. Én egyszer voltam nála, vittem a kis Powerbookot, aztán egy fél napot eldolgozgattunk, de ez se volt elengedhetetlen.

Ezzel az egésszel nem azt akarom mondani, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk, hanem hogy működőképes a dolog.

Két, bár inkább csak egy hátulütő azért van: az egyik a szakmai tapasztalat megszerzése, de talán ez nem annyira problematikus, mert nem csak fiataloknak lehet így társulni, én magam is bedolgozom egy tapasztalt építésznek. A másik probléma a plotter kérdése: minden más eszközt (számítógép, programok, ilyesmi) úgyis meg kell venni mindenkinek, de plottert, azt nem kéne. Na de nem lehet minden tökéletes.

Nem hallani róla túl sokat, de szépen készülget a natív KDE Mac OS X alá. A KDE 4 a napokban jelent meg, a hivatalos maces támogatás a 4.1-ben lesz benne. De akit érdekel a dolog, letöltheti a cuccot innen (jó nagy torrent).

A telepítése teljesen mac-like módon grafikus, az égvilágon nem kell semmit se csinálni, csak a next-et meg az apply-t nyomogatni, aztán ha kész van, akkor a /opt/kde4/bin-ből indíthatjuk az alkalmazásokat (simán Finderből duplaklikkel). Egyelőre több nem működő dolog van, mint működő (mondjuk én egy novemberi verzióra frissítettem rá, lehet, hogy az kavart be), de mindenképp ígéretes a dolog.

A projekt honlapja:

http://techbase.kde.org/index.php?title=Projects/KDE_on_Mac_OS_X

Büszkeségtől dagadó kebellel kürtölöm világgá, hogy a Futó Endre fordításában megjelent Adam Piechowski-könyv, A Tátra főgerince 4. kötetének 7. lapján az én férjem neve is szerepel, ugyanis tevékenyen részt vett a szöveg javításában!
Éljen!

Ezt a képet a sárospataki fiúinternátus padlásán csináltam. Volt ott ilyenből és hasonlóból még jópár. Akkor nagyon undorítónak találtam.

Aztán tegnap a miskolci Zenepalota padlásán jártam. Ott már nem volt gusztusom fényképezni, olyan mennyiségben voltak a különböző oszlási stádiumban lévő döglött galambok. Nagyon kellett az embernek figyelni, hogy beléjük ne lépjen. Természetesen mindez több centi (azért csak ennyi, mert öt éve az egészet letakarították 600e Ft-ért) vastag galambszarszőnyegen, és fölöttünk fogalom nélkül röpködő, egyelőre élő galambokkal. Gyomorforgató volt. És a szagról még nem is beszéltem. Ehhez képest egész kellemes volt ma újra felmenni az internátus padlására.

Viszont amikor tegnap lejöttünk a horrorpadlásról, körbejártunk az épületben, és bementünk egy osztályterembe is, ami olyan volt, mint a tipikus középiskolai osztálytermek szünetben, annyi különbséggel, hogy két 15 éves forma vásott kölyök épp az Autumn Leavest játszotta négykezesen a zongorán. Király volt.

(Megj.: a linkelt videóban feltűnik az általunk készített látványterv is.)

Kezdetben vala a Szendvics.

Majd következett a hegytetőn főzőcskézés. Ezután jött a szendvicsalapanyagok korszaka (szendvicset nem csináltunk, csak az alapanyagokat szórtuk be a hátizsákba.) Jelenleg a minimalizmusnál tartunk: egy kis csoki, szárított gyümölcs, rágcsálnivaló. És haladunk a "puputeve a sivatagban"-korszak felé:  indulás előtt bőséges evés-ivás, a túrán pedig szinte semmit nem eszünk, és ami még furább, alig iszunk.

Kíváncsi vagyok, eljutunk-e a Reinhold Messner-stádiumig (aki a zsebében egy marék dióval mássza meg a Himalája csúcsait).

Tekintsétek meg egymás után az alábbi két oldalt:

www.magas-tatra.hu (az én oldalam)

www.tatranet.hu (semmi közöm az oldalhoz)
Direkt nem teszek rá linket, mert nem akarom, hogy a statisztikából idetaláljanak, legyetek kedvesek kopipésztelni. Köszi.

Most mondjátok meg, hogy lehet az ilyen emberekkel elbánni úgy, hogy ne süllyedjek a szintjükre? És akkor arról még nem is beszéltem, hogy amikor a wikipédiában a Magas-Tátra szócikkhez beraktam a linkek közé az oldalamat (mint a Magas-Tátra magyar honlapja), pár nappal később az ő linkjük is megjelent az enyém fölött, mint "a Magas-Tátra magyar portálja". Haha.

Magyarhont annyi tarkán összefoldott népcsalád lakja, hogy maga bátran képviselhetne egy kis világrészt. (Jókai)

Szívem szerint minden magyar osztályterembe kifüggeszteném ezt a térképet:

Akkor talán helyreállna a fejekben a rend, és nem gondolná senki, hogy az ún. “Nagy-Magyarország” valóban magyar ország volt.

A szlovák nyelvben meg is van ez a különbségtétel:

  • Uhorsko = a soknemzetiségű történelmi Magyarország,
  • uhorský = ennek az országnak a polgára, nemzetiségtől függetlenül,
  • Maďarsko = a jelenlegi Magyarország, többé-kevésbé nemzetállam.

Ajánlott olvasmány még ez, főleg a lázadás előtti része, szintén Jókai tollából:

Hóra és Kloska

(Ja, Erdélyben voltunk szilveszterezni, és gyönyörű helyeken jártunk, képek itt.)

Frissítés:

Itt egy alapos írás a témában:

http://dotoho.blog.hu/2011/06/15/uhorszko_vs_ma_arorsag




Névjegy

A bebop.hu blog blog 2008. January. hónapjának archívumát böngészed.

Hosszabb bejegyzések csonkítva. Kattints a címen a teljes bejegyzés megjelenítéséhez.

Kategória