2007. September. archívuma.
Kis-Fátra
0 Megjegyzés írta: írta: Bereczki Zoltán 2007. Sep. 26. Címkék: Szlovákia, fotó, how i'm livin', programajánló, sziklaNem volt véletlen a kettővel ezelőtti áradozásom a Kárpátokról. Akkor már tudtam, hogy több éves álmom válik valóra pár nap múlva.
A Kis-Fátrába már nagyon régóta el akarok menni. Elolvastam róla mindent, amit találtam (ami nem túl sok, magyarul a Gerinctúrák a Kárpátokban c. kiváló könyv meg egy Szlovákia útikönyv, szlovákul pedig a Hátizsákkal Szlovákián át című kiváló sorozat idevágó része; plusz internet).
Nem csalatkoztam. A hegység nem nagy és nem is magas, de annál változatosabb és látványosabb. Nem voltunk sokat kint, és nem is mentünk túl sokat, mégis láttunk nagy sziklás csúcsot (lánccal biztosított turistaúttal), keskeny szurdokvölgyet létrákkal (mint a szlovák paradicsomban), kopár hegygerincet, erdőket, réteket, bizarr sziklaformákat, várat, kígyót, sast, pókot, tehenet :-)
Miskolcról reggel háromnegyed hétkor indultunk, és még bevásárlással és pénzszerzéssel együtt is délben már túráztunk. Este a Štefánova nevű faluban aludtunk a Vrátna-völgyben (a túránk is innen indult), egy találomra kiválasztott panzióban, ami nagyon hangulatos volt és a reggeli is igen bőséges volt. Egyetlen hibája az volt, hogy a szomszéd szobából túlzottan áthallatszott egy szexmániás pár ténykedése :-)
Másnap is nyomtunk egy túrát, és este kilenc körül már itthon is voltunk Miskolcon. (Budapesttől sincs messzebb.)
A túrák gps-trackje pedig letölthető a lenti képre kattintva.
Végre van olyan zenebolt, aminek hatalmas a választéka, és működik nálunk is (bár elvileg nem kéne neki, csak az USÁban). Csináltam egy amazon.com accountot, megadtam a mastercardom adatait, billing address-nek egy amerikai címnek látszó nagy összevisszaságot (arra ügyelve, hogy az állam-zip-város hármas egymáshoz stimmeljen), és letöltöttem összesen kb. 2900 ft-ért a Medeski Martin & Wood-tól a Notes from the undergroundot (ezt eddig torrenten se találtam), plusz egy Coltrane- és egy Thelonious Monk-koncertalbumot. Szerintem megérte.
Gyanítom, hogy ez nem fog így sokáig működni, eleinte a pandora is ment Magyarországról hasonló trükkel, de már nem.
A Kárpátok dicsérete
0 Megjegyzés írta: írta: Bereczki Zoltán 2007. Sep. 15. Címkék: Miskolc, Szlovákia, okoskodás, szikla, tátra, örömValószínűleg kevesen érzik ezt át, de szerintem van valami felemelő abban, ha az ember két, homlokegyenest eltérő tájegység határán él. Mire gondolok? A Bükk itt van, látszik az ablakból. A legközelebbi mászható sziklafal a szüleim házától kb. 3 km. A legközelebbi barlang ott van az utca végén lévő hegyen (ha a strand barlangját nem számítjuk kb. 300 méterre). Elindulok észak felé, és sorjáznak az egyre nagyobb hegységek: Északi-Középhegység (1014 m), Gömör-Tornai Karszt + Gömör-Szepesi Érchegység (1476 m), Alacsony-Tátra (2043 m), Magas-Tátra (2654 m).
Dél felé ugyanakkor csak hatalmas síkság sok száz kilométeren keresztül.
A Kárpátok elképesztően nagy és változatos hegység itt a szomszédban, és egy élet nem lenne elég hozzá, hogy az ember megismerje. A turistautak zömének bejárása nyári időszakokban talán nem teljesíthetetlen, de aki a sziklafalakat is meg akarja mászni, télen is be akarja járni a hegyeket (amikor a turistautakra is jégcsákány-hágóvas kell), netán a sípályákat is meg akarja ismerni, az lehetetlenre vállalkozik. A barlangokat meg sem említem. Persze felmerül a kérdés, hogy mi értelme van egy hegységet ennyire megismerni? Erre a válasz a változatosságban rejlik. Geológiailag a Kárpátok nem egységes, és ez a felszíni formákban is látszik. A Magas-Tátra gránittömbjei például teljesen másak, mint tőle pár kilométerre délre a Szlovák-Paradicsom vagy a Gömör-Tornai karszt mészkőszurdokai. Én Szlovákia hegységeit akarom legalább felszínesen megismerni, de ez is beláthatatlannak tűnik, a közelség ellenére (volt olyan túránk, hogy este olyan kellemes idő volt Miskolcon, hogy bringával mentünk kocsmába, aztán reggel felkeltünk az ágyunkban, napközben hóviharban túráztunk, ittunk egy teát a menedékházban, és este újra az ágyunkban aludtunk).
Halmos Péter (Pamír) mondta, amikor a Monte Lussari-n voltunk, hogy ez a bizonyíték, hogy van Isten: ez a szépség nem jöhetett létre magától. Ez ugyan kissé túlzás, de nekem is eszembe jut mindig, amikor meglátom a Tátrát: annyira valószínűtlen, ahogy kinő a síkságból az a hatalmas (és mégis pici) hegység, minden átmenet nélkül. Főleg, ha az ember abba is belegondol, hogy egy 1500 km hosszú hegyvonulat legészakibb része a maga kis 26 km-es főgerincével, mintegy megkoronázva a hegységívet, mind elhelyezkedésében, mind magasságában, mind szépségében. Ha nem is egy isten, de legalábbis Szlartibartfaszt valamelyik kollégájának a műve kell, hogy legyen :-)

Úgy elegáns, hogy közben azt mondja: ilyen kocsid neked is lehet. Gyere és vegyél egyet, meglátod, jó lesz. Nem baj, ha nincs sok pénzed, mert a stílus nem a sok pénzről szól, hanem a rendelkezésünkre álló eszközök adekvát használatáról. Gyere.
http://totalcar.hu/magazin/kozelet/logo1!2
Szívemből szól :-)
Vodafone GPRS használata Motorola V550-nel és Macintosh-sal
0 Megjegyzés írta: írta: Bereczki Zoltán 2007. Sep. 6. Címkék: mac, programajánló, webMivel a Vodafone oldala nem túl informatív etéren, megosztom veletek, hogy nekem hogy sikerült a dolog.
Az eszközök:
- Motorola V550 + Vitamax City csomag
- Powerbook G4 + Mac OS X 10.4 + bluetooth
Először is előfizettem a Vodafone Internet 200 Plusz szolgáltatásra (sms-ben el kell küldeni az 1270-re, hogy NET200). A havidíj 2000 Ft, a havi adatforgalom 200 MB. A 2000 Ft levonásra került az egyenlegemről.
Utána erről az oldalról töltsük le a Motorola modem scripteket, mert a gyáriak nem működnek: http://home2.btconnect.com/Taniwha/. (Direkt link) A letöltött fájlt csomagoljuk ki, a scripteket másoljuk be a /Library/Modem Scripts mappába.
Aztán a macen a bluetooth-menüből ki kell választani, hogy "set up bluetooth device". Itt értelemszerűen végig kell kattintgatni, míg oda nem érünk, hogy megkérdezi, hogy akarunk-e a telefonnal internetre csatlakozni, és mimódon. Itt válasszuk ki a gprs-t. A következő ablakban kérni fogja a felhasználónevet, a jelszót (mindkettőt hagyjuk üresen) és a gprs cid stringet. Ide írjuk be, hogy vitamax.snet.vodafone.net. Modem scriptnek válasszuk ki a Motorola GPRS CID1 +CGQREQ nevűt. Nekem ez működött, ha nektek nem, akkor ki kell próbálni a többit is. Ennyi. Utána már a System Preferences/Network-ben a bluetooth-ot kiválasztva ezeket a beállításokat látjuk. Csatlakozni az Internet Connect-tel tudunk.
Ha magán a telefonon is akarunk internetezni, akkor a gprs wapra is elő kell fizetni (600 Ft/hó), a wapböngészővel el kell menni az operamini.com-ra, felrakni az Opera Minit, és onnantól kezdve nem kell a nyomorúságos wapoldalakkal beérni, mert az Opera Mini gyakorlatilag bármilyen oldalt átalakít úgy, hogy mobilon is lehessen böngészni a tartalmát. Szöveggel, képpel megbírkózik, egyébbel nem, de nem is kell.
Az lenne a király, ha a leendő iPod touch-om is tudná bluetooth modemként használni a telefont (mint a Nokia N800 internet tablet), dehát nem lehet minden tökéletes :-)
Van pár fura hangzásó szó, amiknek mostanában jöttem rá az eredetére.
dufart: Borsodban és Szabolcsban a zártsorú épületek kapubejáróját hívják így. Az eredetét Réka világította meg: németül Durchfahrt = átjáró.
hóstya: Egerben bizonyos, a történelmi városmag szélén lévő városrészeket hívnak így. Szepsi Csombor Márton 1620-ban írott könyvéből jöttem rá, hogy ez mi. Márton "hóstát"-nak hívja az elővárosokat, ebből könnyű kitalálni, hogy ennek eredete a szintén német Hofstadt.
kozsu: nagymamám mondogatta, ha kimentünk a hidegbe, hogy "vedd fel a kozsudat". Ez egy szlovák eredetű szó: kožuch = bunda, suba.
boha: a legjobbat a végére hagytam. Szintén nagymamámtól tanultuk, hogy "tudja a boha". Fogalmunk se volt, hogy mi az a boha, csak azt tudtuk, hogy nagyon okos lehet :-) A megfejtés ismét egy szlovák szó: Boh = Isten.
Megemlítek még néhány közkeletűbb szót is: "piál" (szlovákul pije = iszik), "robot" (szlovákul robiť = tesz, csinál, végez, cselekszik), pecsenye (szlovákul pečené = sült).
Biztos tudtok ti is ilyeneket, írjátok meg kommentbe!
Nemzetkarakterológiai elmélkedés
1 Megjegyzés írta: írta: Bereczki Zoltán 2007. Sep. 4. Címkék: harc a sötétség ellen, idézet, kibaszott ország, komoly, nemzet, okoskodásBár látnák magyar parasztaink, kik birtokaikban levő, gazdag termésű, munkát alig kívánó földjeiket műveletlen szokták hagyni, mint nem kíméli Helvécia munkás fia idejét és sanyarú fáradságát, hogy egy kopár havasi oldalt termékennyé tegyen, s a sovány földből véres verítéke után szeretett családa számára egy maroknyi eledelt kicsaljon! Kosárban hordja ő fel a trágyát, s még így is sokszor nem arathatja munkássága méltán érdemlett gyümölcsét, mert egyetlenegy hófuvat lemossa.
Wesselényi Polixéna: Olaszhoni és schweizi utazás (1842)
Az olaszországi Alto Adige (Dél-Tirol – a szerk.) hatalmas almaültetvényeit ellátták fagyvédelmi öntözőberendezésekkel. A technika sikeres, pedig a tavaszi fagyok ott rendszeresek. Nálunk – tudtommal – egyetlen ilyen öntöző sem működik. Noha működhetne. Az almaágazat az uniós belépés előtt több támogatást kapott – 15 milliárd forintot – ültetvénytelepítésre, mint az összes többi kertészeti ágazat együttvéve. A gazdák ezer hektárjával ültették az almáskerteket, ám fagyvédelmet nem terveztek, nem kértek rá támogatást (kaptak volna), és maguk sem áldoztak rá. Ezt büntette most májusban az időjárás.
Kun István a HVG-ben (2007)
Valószínűleg ez a mentalitás az oka annak, hogy Magyarország egy sivár, puszta ország. Tudom, a városokat elpusztította a török (érdekes, akkor a Balkánon miért van egy csomó szép középkori város?), tudom, a hegyvidékeket elcsatolta Trianon (bár már Trianon előtt se a magyarok lakták őket, kivéve a Székelyföldet).
Ez utóbbi amúgy egyre jobban foglalkoztat: a magyar nép miért maradt az alföldeken? Ennyire erős volt a nomád hagyomány?
Tegnaptól önálló építész vagyok. Most írhatnék ide olyanokat, hogy inkább vagyok kopottas úr, mint gazdag szolga (egy régi National Geographic-et idézve), de nem lenne igaz, mert egyrészt nem voltam szolga (állítom, hogy a volt főnököm világ legjobb főnöke), másrészt nem biztos, hogy kevesebb pénzt fogok így keresni.
Úgy tűnik, ez most benne van a levegőben.
Most épp az alkalomhoz illő új honlapot barkácsolom, mert a régi már nem felel meg modern korunk rohanó igényeinek.
Réka csinált pár fotót hozzá a régi maketteimről, a legjobbat most be is rakom ide, annyira jó lett.

Új kedvenc, a Roots. És nem elég, hogy marha jó zenét csinálnak (már maga a műfaj, a hangszeres hip-hop is kuriózum), de még humoruk is van.
Frissítés: most veszem észre, hogy a One Shine című számban kedvenc Cassandra Wilsonom szerepel. Még egy jó pont!






