Én is lefutom a körömet arról, hogy az ún. extrém sportok során szerzett sérülések kezelését már nem fizeti a tb. A siránkozás mellett nekem azért konstruktív javaslatom is lesz.
Tehát,

“A törvény szerint különösen veszélyes sportnak minősül: vízisízés, jetski, vadvízi evezés, hegy- és sziklamászás az V. foktól, magashegyi expedíció, barlangászat, bázisugrás, mélybe ugrás (bungee jumping), falmászás, roncsautó (auto-crash) sport, rali, hőlégballonozás, félkezes és nyílt tengeri vitorlázás, sárkányrepülés, ejtőernyőzés, paplanernyőzés, műrepülés.”

(Forrás: Népszabadság Online)
(Hogy mi az a félkezes vitorlázás, azt megtudhatjuk a HVG.hu-ról, bejelentkezés után):

Valójában nem másról van szó, mint az angolul single-handed, vagyis segítség – azaz a “mancsaft” nélküli – tengeri vitorlázásnak nevezett időtöltésről

:-D

Azt felejtik el a törvényhozók, hogy pl. egy hegymászó lehet, hogy több balesetnek van kitéve, ugyanakkor kevésbé fog olyan betegségeket megkapni, amiket egészségtelenül élő honfitársaink igen (akik sokkal többen vannak, mint a hegymászók). Nem is elsősorban az alkohol- és cigarettafogyasztásra gondolok, mert úgy tudom, hogy ezek árából jócskán profitál a tb, hanem a mozgásszegény életmódra és az egészségtelen és mértéktelen táplálkozásra. (A szerző gyakorló hegymászótanonc.)
Szintén érthetetlen a barlangászok megbélyegzése. Rájuk is áll, amit fentebb írtam, ezen kívül pedig tevékenységük igen hasznos az ország számára: hobbiból végeznek el olyan feladatokat, ami az állam dolga lenne. (A szerző korábban barlangászott, vizsgája is van.)
És akkor a javaslat: az Österreichischer Alpenverein tagjai számára az egész világra kiterjedő biztosítást nyújt.

Benne foglaltatik:

  • A mentés költsége 22000 Euró összegig
  • A külföldről történő hazaszállítás költsége összeghatár nélkül.
  • Külföldi kórházi tartózkodás költségeinek megtérítése 7500 Euróig.
  • Európai felelősségbiztosítás számos sportágra 2.180.186 Euróig.
  • Európai jogvédelembiztosítás számos sportágra 32.703 Euróig. (Ügyvédi és bírósági költségekre).

(Részletes, angol nyelvű ismertető, pdf-ben.)

Taggá válni igen egyszerű: ezen az oldalon ki kell tölteni az adatokat. Előtte érdemes itt tájékozódni az árakról és a lehetséges kedvezményekről. Pár nap múlva (nem vicc!) megérkezik a laminált tagsági kártya (ami nem megy tönkre egy elázástól, mint a magyar hegymászóigazolvány) és a bankinformációk az átutaláshoz. Ha a pénzt átutaltad és aláírtad a kártyát, már él is a tagságod. Nekem kb. 16e ft-be került, bankköltséggel együtt. Ha az ember csak kétszer egy hétre megy el egy évben magashegyre, már simán megéri. Ha itthon is mászik sziklát-barlangászik, pláne :-) És akkor még a menedékházakban kapott kedvezményekről és egyéb előnyökről nem is beszéltünk. Meg a szép színes Alpenverein-újságról sem, ami asszem havonta jön :-)


7 Válasz to “Szegény “extrém sportolók””

  1. 1 Rekkared

    Jó, hogy írod az Alpenvereint… Vannak, akik szeretik túlmisztifikálni a tagságot, pedig lényegében bárki tag lehet. Tudtommal.

  2. 2 Attila

    Súlyos tévedés a cikked, ha ezzel szeretnéd a magyar TB ellátás hiányosságait megoldani.
    Kérlek olvasd el az OEAV kötvényét, részletesen, ne csak lazán fusd át, megvan magyar fordításban is.
    Az OEAV felelősségi területe végetér, amint a honos, azaz a lakóhelyed szerinti területre érkeztél, mert ott az általad fizetett egészségügyi járulékok fedezik az ellátásod.
    Azaz ha magyarországon fizetted be az OEAV biztosítást, külföldön mindenhonnan lehoznak, kimentenek, ellátnak, viszont amint az országhatáron belül kerülsz, egy fillért nem fizetnek. Ez vonatkozik arra is, ha lezuhansz egy itthoni mászófalon.
    A hazai gyógykezelésed, rehabot vagy bármilyen ellátást, amire szükséged volna a baleseteddel kapcsolatban, NEM fizeti az OEAV, de a TB sem.
    Ez a helyzet, sajnálom, ha elkeserítettelek.
    Az OEAV ettől függetlenül rendkívül hasznos, mindenkinek csak ajánlani tudom a megkötését, ha külföldön végez a profiljába vágó sporttevékenységet.

  3. 3 Bereczki Zoltán

    Ajjaj. Jó, hogy szólsz, valóban nem olvastam el figyelmesen:
    “Insurance cover does not extend to medical treatment begun before the start of a foreign journey.”
    Ki is rakom főoldalra a javítást. Tudsz esetleg egy linket a magyar nyelvű biztosítási feltételekre?

  4. 4 Attila
  5. 5 Bereczki Zoltán

    Ok, köszi! Beírom az új bejegyzésbe is.

  6. 6 Varga András

    Sziasztok!

    Szeretnénk tagok lenni az Österr. Alpenverein-be és biztosítást kötni. Az osztrák oldal számlaszámot kér… Nem tudjátok, hogy hogyan lehetne ezt egyszerűbben, gyorsabban biztonságosabban elintézni?

    Köszi:
    András

  7. 7 Bereczki Zoltán

    Szia!
    Ha nincs bankszámlád, akkor ez az internetes módszer nem fog menni. Arra ugyan nem emlékszem, hogy nekünk is számlaszámot kért, de arra igen, hogy banki utalással fizettük be a tagdíjat. Sajnos nincs ötletem, hogy máshogy hogyan lehetne.

Te mit gondolsz?